Miért „léteznek” a világ minden táján sárkányok?
2019. szeptember 24. 20:25 Múlt-kor
Korábban
Sárkányok bolygója
Egyes akadémikusok azonban kitartanak amellett, hogy – bármi is ennek oka – az sárkánytoposzok messze megelőzik az emberi civilizáció kialakulását. Michael Witzel, a Harvard Egyetem szanszkrit nyelvszakértője azzal az elmélettel állt elő, hogy a korai Homo sapiens elterjedése során földrajzi elválasztást eredményezett a kultúrában, beleértve a sárkányhagyományokat is.
A genetikai bizonyítékok arra mutatnak, hogy a modern emberek egy korai csoportja egy déli útvonal mentén népesítette be Ázsiát, majd az indonéz szigetvilágot és végül Ausztráliát, míg egy másik, későbbi csoport lett az, amely végül Eurázsia nagy részét és az amerikai kontinenst meghódította.
E logika mentén az tűnik ki, hogy a legkorábbi sárkánymítoszok – amelyek közül az ázsiaiak inkább pozitív, míg a nyugati és egyéb sárkánylegendák inkább negatív szerepben tüntetik fel e lényeket – már 15 000 éve különválhattak.
Bármi is legyen az igazság – nagy valószínűséggel a fent felsorolt hatások valamilyen kevert eredménye –, annyi bizonyos, hogy a sárkányok eléggé képesek megmozgatni az emberek fantáziáját ahhoz, hogy évezredeken át népszerű alakjai maradjanak a legkülönbözőbb mitológiai hagyományoknak a világ számos pontján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap