2021. tél: Mesélő naplók
ITT támogathatsz bennünket

A tragikus sorsú Marie Antoinette is tanítványa volt az opera megújítójának

2021. július 2. 10:29 MTI

307 éve, 1714. július 2-án született a felső-pfalzi Erasbachban Christoph Willibald Gluck német zeneszerző, az opera műfajának első megújítója. Berlioz a „zene Aiszkhüloszának” nevezte, Richard Strauss az Iphigenia Auliszban bemutatásától számította az európai zenetörténet új korszakát.

Gluck, a „zene Aiszkhülosza”
Gluck, a „zene Aiszkhülosza”

A hat életben maradt gyermek közül Christoph Willibald volt a legidősebb, a család 1717-ben költözött Csehországba. Gluck a prágai egyetemen filozófiát tanult, zenei tanulmányokat folytatott és egyházi kórusokban énekelt. Később Milánóban képezte magát, tandíját tánctermi hegedűsként teremtette elő. Első operái olasz stílusban mitológiai vagy történelmi témákat dolgoztak fel, ekkoriban kezdődött több évtizedes munkakapcsolata Metastasio olasz librettistával.

Egy angliai megbízatás során megismerkedett Händellel, akivel 1746-ban közös koncertet is adott, az ő oratóriumai mellett Rameau francia zeneszerző operái tettek rá mély benyomást. 1750-ben megnősült, felesége hozományának köszönhetően anyagi gondjai megszűntek. Elfogadta a bécsi udvari opera karmesteri tisztségét, a társulatnak több vígoperát és balettzenét szerzett, köztük a nagysikerű Don Juant (1761).

Az 1770-es években Párizsban is élt, a francia udvarban pártfogója volt a tragikus sorsú Marie Antoinette (Mária Terézia lánya), aki még Bécsben növendéke volt. Gluck 1779-ben végleg visszaköltözött Bécsbe, itt érte a végzetes agyvérzés 1787. november 15-én. A következő év áprilisában emlékkoncertet tartottak tiszteletére, amelyen tanítványa és barátja, a Mozart vetélytársaként elhíresült Antonio Salieri vezényelt.

Gluck azt vallotta, hogy az operának zenedrámává kell átalakulnia, amelyben a zene a drámát szolgálja. A nézőt az egymáshoz lazán kapcsolódó, bravúros áriák helyett a logikusan kibontakozó cselekménynek kell lenyűgöznie. Következetesen mellőzte az olasz operák külső csillogását, a legfontosabbnak az egyszerűséget tartotta. Célja volt az énekesek önkényének és a zeneszerzők önzésének megszüntetése, a visszatérés a zene eredeti rendeltetéséhez, a költői szöveg hű kifejezéséhez és az érzelmek ábrázolásához.

Ilyen téren az első, egyben legismertebb műve, amely már a tradíciókkal való egyértelmű szakítást jelentette, az 1762-ben bemutatott Orfeusz és Eurüdiké volt. Ebben a mitológiai történetet happy enddel fejezte be, saját verziójában Eurüdiké kiszabadul az alvilágból és a szerelmesek boldogan élnek tovább.

Az opera 1774-es párizsi bemutatója hatalmas vihart kavart, még úgy is, hogy Gluck az ottani ízléshez alkalmazkodva az altszerepet tenorra változtatta, mert a francia publikum nem viselt volna el férfihang nélküli dalművet. 1777-ben egy Lully által majdnem egy évszázaddal korábban megzenésített librettóra írta Armide című operáját, amelyet a közönség konzervatív része a francia nemzeti zenei és irodalmi hagyományok elleni támadásnak minősített.

„Méltó válaszként” az olasz opera hívei meginvitálták a kor kedvelt itáliai operaszerzőjét, Niccolò Piccinnit, a francia fővárosban a „gluckisták és a piccinnisták” szó szerint ölre mentek. A két zeneszerző tevékenyen nem vett részt a viszálykodásban, de amikor kiderült, hogy Piccinni egy olyan librettó megzenésítésébe fogott, amelyen már Gluck is dolgozott, a német zeneszerző mindent összetépett, amit addig papírra vetett.

Az idő végül Gluck és zenéje győzelmét hozta, Alceste, Paris és HelénaIphigenia Auliszban című művei a korban igen kedveltnek számítottak. (Az 1767-ben bemutatott Alceste nyitórészét Mozart Don Giovanni-nyitánya elődjének tekintik.) 1779-ben Párizsban mutatták be Iphigenia Tauriszban című operáját, amellyel nagy sikert aratott, a néhány hónappal későbbi utolsó operája, az Echo és Nárcisz ugyanakkor meglehetősen hűvös fogadtatásra talált.

Gluck hagyatékában több mint félszáz opera, számos táncdráma és színpadi szerenád szerepel. A német klasszikusok közül elsősorban Beethovenre, részben Mozartra, a francia zeneszerzők közül Cherubinire, az oroszok közül Glinkára hatott. Berlioz a „zene Aiszkhüloszának” nevezte, Richard Strauss az Iphigenia Auliszban bemutatásától számította az európai zenetörténet új korszakát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tél: Mesélő naplók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Előadás 1765-ben, az opera „reformkorának” hajnalán
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár