Magyar menekültekről jelentett a pápai nuncius

2025. augusztus 2.-ArchívNet; Múlt-kor

Kada Lajos címzetes érsek, pápai nuncius életrajzi interjúkötetében így emlékezett vissza első lelkipásztori beosztására: „Abban az időben Zágon József prelátus volt a külföldön élő magyarok apostoli vizitátora, ő nevezett ki a szentelésem után az itáliai menekült magyarok lelkipásztorává.” A kérdésünk az, mi késztette Kada Lajost arra, hogy helyzetjelentést írjon a magyar menekültekről?

vatikán
Vatikán

Németh László Imre: „Magyar menekültek 1952-ben Olaszországban, Kada Lajos helyzetjelentése” című írása az ArchívNet internetes folyóirat 5. évfolyamának 5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintvateljes egészében olvasható.

Ismeretes, hogy Kada Lajos Rómában szentelték pappá 1948. október 10-én, doktori disszertációját 1951 tavaszán védte meg a Pápai Gergely Egyetemen, lelkipásztori szolgálatát pedig ezt követően kezdte meg 1951 júniusában, ahogy azt ő maga írta Közi Horváth Józsefnek, aki akkor az 1949-ben New Yorkban megalakult Magyar Nemzeti Bizottmány (a továbbiakban: MNB) Végrehajtó Bizottságának volt a tagja.

A második világháború után a nagyszámú menekült lelkipásztori ellátásával a XII. Pius pápa által 1945. január 22-én létrehozott Pápai segély szervezet (Pontificia comissione di assistenza – PCA) foglalkozott, amelynek megalakult a magyar osztálya is. Első vezetője, Mindszenty József bíboros jelölésére, Mészáros György erdélyi ferences lett. A vezetést tőle 1946 őszén, de legkésőbb 1947 elején, Gallov József piarista vette át, aki főállásban 1945–1947 között Rómában, a Monte Marion, rendjének főiskoláján tanított, 1948-tól pedig Barcelonában folytatta tanulmányait.

Biztos dátum, hogy a magyar osztály élére 1947. július 1-jén Nyisztor Zoltán került (ő maga 1946-ban emigrált), de csak pár hónapra, 1947 novemberéig. Ekkor lett a vezetője négy évre Vajda Ferenc szatmári egyházmegyés pap, a Collegium Germanicum et Hungaricum egykori növendéke, akit Mindszenty bíboros 1948 októberében római magyar lelkésznek is kinevezett. Az ő titkára Szilárd Marcell fia volt, munkatársa pedig Hlatky Endre, aki az 1950-es év elején megalakult MNB római irodájának lett az irodavezető-helyettese, Vajda pedig a menekültügyi előadó. Kada Lajos, amint már említettük, 1951 júniusában kezdte szolgálatát az olaszországi menekültek között. Vajda pár hónap múlva, 1951 novemberében kivándorolt az Egyesült Államokba, így a magyar iroda vezetését is Kada Lajos vette át, amint az kiderül az itt közölt helyzetjelentésből.

Németh László Imre: „Magyar menekültek 1952-ben Olaszországban, Kada Lajos helyzetjelentése” című írása az ArchívNet internetes folyóirat 5. évfolyamának 5. számában jelent meg, és az alábbi linkre kattintvateljes egészében olvasható.