Maffiaszerű leszámolások sorozata vetett véget a Perzsa Birodalom fénykorának
2021. április 30. 08:14 Múlt-kor
Nemcsak manapság, hanem már az ókorban is sokan csodálták Nagy Sándort, amiért néhány év alatt felmorzsolta a görögök legnagyobb ellenfeleit, a perzsákat. A hódító birodalma azonban nem sokkal a halála után szétesett, de kevés szó esik a legyőzöttekről. A perzsák egy csaknem akkora birodalmat hoztak létre, amelyet maga Nagy Sándor, és több mint két évszázadon keresztül egyben is tartották. Ez volt az első olyan államalakulat, amely három kontinensre is kiterjedt.
Korábban
A perzsák színre lépnek: Nagy Kürosz
A mai Irán Fársz tartományának területén lévő Ansan volt az első ismert fővárosa a perzsáknak, akiknek a korai történelme a kevés fennmaradt forrás miatt a múlt homályába vész.
Annyi bizonyosnak tűnik, hogy eleinte Elám fennhatósága alatt álltak, majd azt követően, hogy Asszíria legyőzte és megsemmisítette az elámi államot, a médek uralma alá kerültek. A perzsák egészen II. (Nagy) Kürosz uralmáig az alávetett népek között maradtak.
Kürosszal kapcsolatban egy legendát is feljegyeztek. Hérodotosz szerint Asztüagésznak, a médek királyának megjósolták, hogy unokája megbuktatja őt. A lánya, Mandané, a perzsa király felesége éppen akkor gyermeket várt, ezért magához rendelte, majd megparancsolta egy Harpagosz nevű emberének, hogy ölje meg az újszülöttet.
Harpagosz azonban továbbdelegálta a feladatot, így végül Küroszt egy pásztor és a felesége fogadta magához, míg a médek királyának egy halott csecsemőt mutattak be. Tíz évvel később Asztüagész rájött a csalásra, és visszaküldte Küroszt a biológiai szüleihez, míg Harpagosz fiát elraboltatta, és feltálaltatta a saját apjának.
Bárhogyan is történt, tény, hogy Kr. e. 550 körül Kürosz konfliktusba került nagyapjával, de a források abban sem értenek egyet, hogy ki kezdte a háborúskodást. Kürosz mindenesetre legyőzte Asztüagészt, és elfoglalta a Méd Birodalmat.
A médek egy része a harcok alatt csatlakozott a fiatal uralkodóhoz. Nagy változást jelentett ebben az időben az a tény, hogy Kürosz a győzelme után nem rendezett vérfürdőt, ahogy azt az elrettentésre építő asszírok rendszeresen tették, hanem a méd előkelőket meghagyta a korábbi státuszukban, és fontos posztokat biztosított nekik az államigazgatásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap