Kiderült, miért maradtak fenn ilyen jó állapotban a kínai agyaghadsereg fegyverei
2019. április 5. 11:06 MTI
Kínai és brit kutatók több mint tíz éven át tartó kutatással kiderítették, hogy a körülötte lévő föld összetétele és nem a fegyvereken talált krómbevonat az oka annak, hogy a több mint 2200 éves kínai agyaghadsereg katonáinak fegyverei páratlan minőségben maradtak fenn.
Korábban
A legkorábbi rozsdamentesítő technológiának tartott krómbevonat a terrakotta hadsereg bronzfegyverein inkább dekorációs lakkozási célokat szolgált, nem pedig állagmegóvást – állapították meg a University College of London és a kínai Agyaghadsereg Múzeum kutatói a Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban.
Az agyaghadsereget a Csin-dinasztia alapítójával temették el
„Az agyagkatonákat és a mauzóleumban talált szerves anyagokból készült tárgyakat lakkbevonattal vonták be még az előtt, hogy felvitték volna rájuk a színezőanyagokat, a bronzfegyvereket azonban nem. Jelentős mennyiségű krómot találtunk a lakkban, de a színezőanyagokban és a földben alig bukkantunk króm nyomára – amit találtunk az inkább szennyeződésből ered. A fegyverek bronzból készült részein találtuk a legnagyobb mennyiségű krómot” – idézte Marcos Martinón-Torres professzort, a tanulmány vezető szerzőjét a londoni egyetem közleménye.
Az agyaghadsereget az első kínai császár, Csin Si Huang-ti, a Csin-dinasztia (Kr. e. 259-210) alapítójával együtt temették el Kr. e. 209-210-ben, három nagy egységre tagolt árok- és gödörrendszerben helyezték el őket. A földalatti mauzóleum 1974-es felfedezése óta több mint 7000 életnagyságú, bronzfegyverzettel, köztük 40 ezer nyílheggyel ellátott katona, ló és egyéb hadi felszerelés nyomára bukkantak.
Korábban úgy gondolták, a dinasztia fegyverkészítőinek páratlan eljárásáról van szó
A fegyverek szerves anyagból készült részei ugyan jelentősen megkoptak az elmúlt több mint kétezer évben, a bronzból készült részek azonban páratlanul jó állapotban maradtak fenn. Felfedezésük óta a kutatók azt tartották, hogy a Csin-dinasztia fegyverkészítőinek korróziógátló páratlan módszerei járultak hozzá tökéletes megmaradásukhoz.
A gödrökben talált több száz tárgyat elemezve a kutatók azt találták, hogy a legjobb állapotban megőrződött bronzfegyvereken nincs krómbevonat. Ennek magyarázatára hasonló földi környezetet hoztak létre egy kamrában, és azt találták, hogy a hsziani földbe eltemetett bronz tárgyak az igen szélsőséges páratartalom és hőmérsékleti körülmények között még négy hónap után is megőrződtek eredeti állapotukban szemben a brit földbe temetett bronzeszközökkel, amelyek súlyosan korrodálódtak.
A kutatók úgy vélik, hogy a bronzfegyverek ilyen jó állapotú fennmaradását segítette, hogy a hsziani föld mérsékelten lúgos, alacsony a szerves anyagtartalma és parányi szemcsés. „A helyi föld különleges összetétele bizonyos mértékben megmagyarázza a jó állapotban való fennmaradást, de azért még lehetséges, hogy a Csin-dinasztia egy rejtélyes technológiai folyamatot fejlesztett ki, amelyet még tovább kell kutatnunk” – hangsúlyozta Li Hsziu-csen, a kínai múzeum kutatója, a tanulmány társszerzője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap