Inzultusokkal és bombafenyegetésekkel fogadta Amerika a hippik világát bemutató musicalt

A Hair előadása Párizsban, 1971 (Fortepan / Urbán Tamás)

A műfajteremtő rock-musical szövegkönyvét a színészi pályán addig több-kevesebb sikerrel próbálkozó Gerome Ragni és James Rado írta. Ők ketten 1964-ben futottak össze az off-Broadway egyik darabjában, s nyomban barátságot kötöttek.

A városnak az a része, ahol akkoriban laktak, tele volt hosszú hajú, az iskolából „túlzott szabadosságuk” miatt kicsapott hippikkel, s elhatározták, hogy közös művet írnak, amelynek középpontjába ezeket a fiatalokat állítják.

A Hair történetén éveken át dolgoztak, s önéletrajzi elemeket is belevittek: a visszafogottabb, romantikus Rado Claude, Ragni extrovertáltsága Berger figurájában fedezhető fel. A címet az amerikai pop-art atyjának tartott Jim Dine hasonló című festménye ihlette.

Mint Rado később elmondta, a maradi felnőtteket megbotránkoztató hosszú haj szerintük a lázadás, a szabad gondolkodás látható jele volt – amikor a munkába kezdtek, az ő hajuk is rövid volt, de azután már nem vágatták le.

Eric Blau producer összehozta őket az akkor már Grammy-díjas zeneszerzővel, Galt MacDermottal. A majdnem negyvenéves kanadai „komoly” ember, klasszikus képzettségű zongorista volt, de hamar átragadt rá a Rado-Ragni páros lelkesedése.

A Hair számtalan dala lett sláger, mint az Aquarius, az I Got Life, a Hair, az Easy To Be Hard, a Be-In (Hare Krishna), a Good Morning Sunshine és a Let The Sunshine In. A Good Morning Sunshine Oliver, az Aquarius és a Let The Sunshine In egybegyúrt változata a Fifth Dimension együttes előadásában a listákat is megjárta.

A Hair címe szerint is „törzsi musical”, egy politikailag tudatos hippikommunában játszódik, melynek hosszú hajú tagjai a behívót akarják elkerülni.

A darabban megtalálható minden, ami akkoriban polgárpukkasztónak számított: szexualitás, kábítószer, háborúellenesség, sőt az első felvonás végén egy híres-hírhedt meztelen jelenet is. (Az ebben való részvétel nem volt kötelező a színészek számára, csak az vetette le ruháit, aki erre önként vállalkozott.)

Nem csoda, ha a darabot számos producer elutasította, végül az addig csak Shakespeare-művekkel foglalkozó Joseph Papp döntött úgy, hogy az off-Broadwayn felújítás alatt álló Public színházában helyet ad neki.

A szereplőválogatás és a próbafolyamat nem ment könnyen, maguk a szereplők sem értették teljesen a darabot, Gerald Freeman rendező a katasztrofális főpróba után le is mondott, de az utolsó pillanatban sikerült visszakönyörögni.

A bemutatón Claude-ot Walker Daniels, Bergert Ragni alakította, mellettük Jill O’Hara, Sally Eaton, Steve Dean, Arnold Wilkerson és Shelley Plimpton lépett színpadra. A Hair a szerződés értelmében csak hat hétig futott Papp színházában, aztán 45 előadás következett egy diszkóklubban.

A művet „ráncfelvarrás” után, tucatnyi új dallal 1968 áprilisában mutatták be a Broadwayn, Claude szerepét ekkor vette át a másik szerző, James Rado.

Az előadás végén a közönség is csatlakozik a társulat táncához (Fortepan / Urbán Tamás)

Hozzá kell tenni: a kispolgári Amerikát korántsem lelkesítette a szabad szájú, a társadalmi konvenciókat semmibe vevő musical, így a turnéra indult darab színészeit több helyen inzultálták, az előadásokat bombafenyegetések zavarták meg, sőt 1970-ben Massachusetts államban be is tiltották az előadást, a döntést a legfelsőbb bíróság változtatta meg.

A Hair első lemezfelvétele 1967-ben készült, a következő évben a Broadway-szereplőkkel is felvették, ez a hárommilliós példányszámban elkelt album Grammy-díjat érdemelt ki.

A Hairt azóta szerte a világon újra meg újra színpadra vitték, a fél évszázados jubileumon Londonban és a Broadwayn is felújítják. Magyarországon is sokszor játszották, még a 2010-es Szegedi Szabadtéri Játékokon is, az eredeti Broadway-változatot 2015-ben a Mohácsi testvérek rendezésében mutatták be.

Az akkor már az Egyesült Államokban élő cseh rendező, Miloš Forman szinte az 1968-as bemutató napjától készült a Hair megfilmesítésére, de erre csak a hetvenes évek végén nyílt lehetősége.

Az 1979-ben bemutatott filmváltozat története valamelyest eltér az eredetitől, Bergert Treat Williams, Claude-ot John Savage, Sheilát Beverly D’Angelo játszotta, a színészek maguk énekelték a dalokat. A film akkoriban szokatlan gyorsasággal érkezett meg Magyarországra, már 1980 januárjában vetítették a mozikban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
• Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
• 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
• Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
• A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
• Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
• Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
• Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
• Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike