Infarktussal ért fel a pofon, amelyet Hadrianopolisnál kapott a gótoktól a Római Birodalom
2021. május 24. 17:52 Múlt-kor
Korábban
A háború vége
A Valens halála utáni évekről viszonylag keveset tudunk. A keleti birodalomfélben I. Theodosius lett az új császár, aki egy sikeres római katonai parancsnoknak volt a fia. 379-ben, egy évvel a csata után lett császár, hogy pontosan milyen körülmények között, nem tudjuk. Gratianus mindenesetre elfogadta őt társcsászárként.
Kisebb győzelmeket aratott ugyan, de a kezére játszott az is, hogy a gótok Hadrianopolis után megosztottá váltak, és egy részük Pannóniába távozott és ott telepedett le. Theodosius megütközött a gótok másik felével Thesszalonikánál 380-ban, ám súlyos vereséget szenvedett, és a helyzetet végül Gratianus segítsége mentette meg egy évvel később.
A harcoknak a 382-ben megkötött béke vetett véget, amelyben a gótok, politikai szervezetüket lényegében érintetlenül megtartva, letelepedhettek Alsó-Moesiában.
A birodalom ugyan sikeresen megnyerte magának a békét, és utóbb Theodosius is megkapta a „Nagy” jelzőt, mégis hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy a római hadszervezet csődöt mondott.
A császárkori legiók immár nem tudták betölteni a szerepüket, és a kelet-európai pusztákról érkező népek is tisztában lehettek azzal, hogy Rómát képesek lehetnek legyőzni. A hadrianopolisi csata után csaknem pontosan évszázaddal később ez a tudás a Római Birodalom bukásához vezet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.