Hét rejtélyesen letűnt civilizáció
2020. november 3. 08:35 Múlt-kor
Korábban
Végzetes erdőirtás?
Szinte mindenki számára ismerősek a moaik, azaz a Húsvét-sziget különleges, megalitikus emberfej-szobrai, amelyeknek többsége Kr. u. 1250 és 1500 között készült. A sziget kultúrájának összeomlása újabb klasszikus példája a civilizációk eltűnésének.
A szakértők régóta találgatják, a körülmények pontosan mely változása vezethetett a tengeren több száz kilométerre elnavigálni képes, jelentős épített örökséget hagyó kultúra köddé válásához.
A kutatók többsége amellett érvel, hogy habár a Húsvét-sziget lakóinak gazdálkodási módszerei valóban fejlettek voltak, nem voltak fenntarthatók. A sziget benépesülését (700-1200) követően a telepesek irtásos-égetéses földművelésük keretében kivágták a fák nagy részét, és felélték a sziget természeti kincseit.
A nyomok alapján a Húsvét-sziget utolsó erdejét a 17. században irtották ki, 1700-ra pedig a jelentősebb növényzet utolsó maradványait is eltüntették. Más magyarázatok szerint a sziget lakosságának ekkortájt bekövetkezett csökkenését az európaiak által behurcolt betegségek okozták.
Az utcák nélküli város
A törökországi Çatalhöyüköt gyakran emlegetik a legelső ismert emberi településként, amely városépítő és földművelő emberek civilizációjának részét képezte 7000-9000 évvel ezelőtt Anatólia déli részén.
Az 5000 és 7000 között ingadozó lakosságú Çatalhöyük egyik legkülönlegesebb aspektusa a felépítése: nem rendelkezett a mai értelemben vett utcákkal, ehelyett lakóházai szorosan egymás mellé illeszkedtek, és felülről, a tetőben kialakított lyukakon át lehetett beléjük jutni. További érdekesség, hogy a város a jelek szerint kizárólag magánlakásokból állt, középületek nélkül.
A város falain kívül a legkülönfélébb terményeket termesztették, a búzától a manduláig, a házak falaiba bikák koponyáit építették bele, a családtagokat pedig a lakóházak padlója alá temették. Habár nem rendelkeztek írásbeliséggel, Çatalhöyük lakói összetett társadalmat alkottak, amit képzőművészeti alkotásaik, illetve szertartásaik nyomai bizonyítanak. Hogy pontosan mi vezetett a fénykorát Kr. e. 7000 körül élő és körülbelül Kr. e. 5400-ig lakott város hanyatlásához, máig kérdés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap