Hét híres üzleti baklövés a történelemből
2024. január 10. 16:05 Kulcsár Ádám
Aki mer, az nyer – szokták mondani. Összeállításunkban most hét olyan esetet elevenítünk fel, melyeknek főszereplői nem mertek kockáztatni, vagy éppen túl kapzsik voltak, illetve az üzleti érzék teljes hiánya miatt buktak hatalmasat.
Korábban
Amerika elvesztegetett felfedezése
A genovai születésű Kolumbusz közel egy évtizeden át – mai szóhasználattal – lobbizott az európai uralkodóknál, azt kérve tőlük, hogy anyagilag támogassák az Ázsiába tartó nyugati hajózási útvonal felfedezését.
A tapasztalt hajós ténynek tekintette, hogy a Föld gömbölyű – a korban ez a tengerészek között nyilvánvaló volt. Portugália és Anglia királyai is – hatalmas baklövést elkövetve – elhajtották a kereskedő hajóst, akit szakértők próbáltak meggyőzni arról, hogy rosszak a számításai, az utazás pedig sokkal hosszabb a tervezettnél.
II. János portugál királynak 1485-ben tett javaslatot az új útvonal felderítésére, de ő elutasította – nem kis részben azért, mert mértéktelen kiváltságokat kötött ki magának a siker esetére.
(A portugálok azért titokban útnak indítottak egy hajót a Zöld-foki-szigetekről nyugat felé, de útjukat nemkoronázta siker.)
Kolumbusz ezután a szomszédos spanyol királyi udvart vette célba, és évek munkájának eredményeként 1491 végére sikerült elérnie, hogy Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd támogassák az útját (a pénz nagyobb részét egyébként gazdag kereskedők és pénzemberek adták össze).
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap