Hét halálos divattrend a történelemben
2022. április 23. 12:50 Kulcsár Ádám
Korábban
Gyilkos gallér
Bár a listánkon szereplő legtöbb divattrendet a nők követték, a magas nyakú merev gallér a XIX. században a férfiak „kiváltsága” volt. A kor felfogása szerint az erős férfinyak ellenállhatatlanabb és nagyobb szexuális potenciált rejtett. A szinte kivétel nélkül mindig fehér színű gallért szegecsekkel erősítették az inghez.
A kiegészítőt gyakran „apagyilkosnak” nevezték, ugyanis több esetben halált, pontosabban fulladást okozott, amikor a viselője egy-egy éjszakai mulatozás után már nem tudott megszabadulni tőle elalvás előtt. Mikor az ittas feje előrebukott, a keményített gallér elszorította a levegő szabad áramlásának útját.
Olykor pedig más módon okozott halált: a fő nyaki ütőér vérellátását tette elégtelenné a nem egyenesen tartott fej és a merev nyakú gallér kombinációja, aminek eredményeképpen az agy nem kapott elég oxigént.
A New York Times 1888-ban „Megfojtotta a gallérja” címmel hozott címlapján egy történetet. Egy bizonyos John Cruetzi holttestére bukkantak egy parkban az ott sétálók, akik először azt hitték, csupán alszik az úr, ugyanis egy padon ült, a feje pedig előre hanyatlott.
A halottkém megállapítása szerint a férfi felönthetett a garatra, és valóban egyszerűen elaludt a padon ülve, ám a merev nyakú gallérja – miközben feje lebukott – egyszerre szorította el a légcsövét, és csökkentette a vérellátását. Fulladás és gutaütés jeleit egyidejűleg lehetett észlelni a testen.
Hasonló eset volt, amikor 1912-ben a William F. Dillon nevű férfit emésztési zavar kínozta, aminek következtében megduzzadt a nyaka, a gallér pedig lassan megfojtotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.