Hét bizarr történet a hidegháborúból
2015. július 16. 08:13
Korábban
A világ legostobább kéme
1971. augusztus 30-án éjszaka Charles Shearer rendőr és társa egy rendőrautójuk előtt haladó, világítás nélkül közlekedő kocsit vett észre London utcáin. Elkezdték követni a járművet, majd amikor látták, hogy összevissza halad az úton, félreállították. Amint a sofőr kiszállt a kocsijából, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy teljesen részeg. Az alkoholtól bűzlő sofőrt a rendőrautó hátsó ülésére ültették, a férfi ekkor azonban az autót vezető Charles Shearer vállára tette a lábát. A rendőr emiatt kérdőre vonta az ittas férfit, aki erre nem túl taktikus módon csak annyit felelt: "Nem szólhatsz hozzám és nem verhetsz meg, én egy KGB-ügynök vagyok."
Mivel ilyesmivel már többször is találkoztak, a rendőrök úgy gondolták, csak egy újabb szájhőssel van dolguk. Az őrsön az ittas úriember megtagadta, hogy vizelet- és vérmintát vegyenek tőle, és a szondát sem volt hajlandó megfújni. Hamarosan azonban kiderült, hogy a részeg férfi, Oleg Ljajin valóban KGB-ügynök, aki hivatalosan a nagy-britanniai orosz kereskedelmi delegáció vezetőjeként tartózkodott az országban. Az ügynök azonban megegyezett a hatóságokkal, hogy új életet kezdhet Nagy-Britanniában, cserébe pedig fontos információkat adott ki a KGB tevékenységéről. Ljajin - új személyazonossággal - maradt, a szovjet kereskedelmi delegáció 105 munkatársát azonban kiutasították az országból.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt
- Előkerült egy hirosimai túlélő eddig ismeretlen visszaemlékezése
- Eltávolították a vitatott Churchill-installációt a londoni múzeumból
- A párizsi Panthéonban kapott emlékhelyet Marc Bloch történész
- Időutazót láttak egy második világháborús archív fotón
- Több mint háromezer történelmi lelet került elő egy holland patak völgyéből
- Már a föníciaiak előtt virágzó közösségek éltek Marokkóban tegnap
- Őskori kőkört fedeztek fel Skócia híres régészeti lelőhelyén tegnap
- Vita bontakozott ki Berlinben egy náci bunker sorsa miatt tegnap
- Ókori színházakban rendeznek opera- és balettfesztiválokat Törökországban tegnap
- tegnap
- tegnap
- tegnap
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést tegnap






















