Hét arc a tömegből: az „időutazó”, az eltűnt, a hazug és a többiek
2020. szeptember 15. 08:24 Múlt-kor
Korábban
Az ellenfél végső eltűnése
1920. május 5-én Lenin szónoklatot intézett a moszkvai Szverdlov téren felsorakozó szovjet katonák tömegeinek. A híres fotó eredeti változatán jól látható, hogy az összetákolt emelvény előterében ott áll Trockij is.
Lev Davidovics Trockij neve egyenlő volt a proletárforradalommal, Lenin után a legtekintélyesebb kommunista vezetőnek számított. Konfliktusa Sztálinnal – akit nemes egyszerűséggel csak „pártunk legkiemelkedőbb középszerűségének” és „tipikus kuláknak” titulált – még Lenin életében kirobbant.
A zseniális szervezőkészséggel megáldott, ám kevéssé diplomatikus Trockij 1923-ban hadat üzent a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak, az apparátust téve felelőssé a pártbeli légkör megromlásáért.
A KB 1926. októberi ülésén pedig elveszítette hidegvérét, és ujjal mutogatott Sztálinra. „Az első titkár a forradalom sírásójának posztjára pályázik” – kelt ki magából. Sztálin először elsápadt, majd elvörösödött, végül kiviharzott a teremből.
A hangzatos deklarációkon túl nem sokra jutott, ellenben ellenzéki tevékenysége miatt leváltották hadügyi népbiztosi tisztségéről, később kizárták a Politikai Bizottságból, majd a pártból, 1928 januárjában pedig Alma-Atába száműzték, végül 1929 januárjában „szovjetellenes tevékenysége” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezték.
Trockij elsőként Törökországba utazott, majd a következő években megjárta Franciaországot, Norvégiát, majd Mexikóba került, ahol pezsgő kulturális életet élt. A harmincas évek hírhedt moszkvai pereiben minden ellenzéki csoportosulás vezetőjének Trockijt – vagyis a „szocializmus elárulóját” – vizionálták, akinek végzetét végül Sztálin egyik bérence okozta 1940-ben egy jégcsákánnyal.
A Generalisszimusz tisztogatásai az emlékekre is kiterjedtek, Trockijt is eltüntette a fontos fényképekről, így a Lenin egyik leghíresebb beszédét megörökítő fotóról is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap