Még a túlvilági útjukra is hajóval indultak a vikingek
2024. január 2. 15:50 Múlt-kor
1300 éves hajósírt tártak fel Norvégiában, mely a viking kor előttről származik. A Norwegian University of Science and Technology szerint ez a legidősebb ismert hajósír Skandináviában.
![Viking](/ih0Ax/article/main/.630x1260/64661.jpg?lavid=453589)
Viking temetkezési hajó másolata Unst szigetén (Illusztráció) (Wikipédia / Unstphoto / CC BY-SA 4.0)
Korábban
A kutatók egy nagy, füves domb vizsgálatakor bukkantak a temetőre Leka községben. A herlaugshageni temetkezési helyként is ismert domb 23 láb magas és 197 láb átmérőjű. Így méretéből adódóan a kutatók már régóta gyanították, hogy egy hajót rejthet.
A hajós temetkezés egykor hagyományos szokás volt, melynek során az elhunyt személyt a hajójában temették el, és azt fedték le földdel. A hagyományról „úgy vélték, hogy a túlvilágra való átmenetet biztonságossá teszi” – írja Verity Babbs, az Artnet munkatársa.
Miután idén nyáron felmérték a helyszínt, a régészek végül megerősítették előzetes feltételezésüket. A norvég Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság megbízásából a csapat feltárta a domb egy részét, nagyméretű szegecseket és fadarabokat talált, melyek valószínűleg egykor egy hajó részei voltak.
A faanyag radiokarbonos kormeghatározása arra utal, hogy a halom i.sz. 700 körül, a Meroving-korszakban épült, amely közvetlenül megelőzi a viking korszakot.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
„Ez a datálás igazán izgalmas, mert a hajóba való temetkezés egész hagyományát elég messzire tolja vissza az időben”– osztotta meg közleményében Geir Grønnesby, az egyetem múzeumának régésze, az idei nyári ásatás projektvezetője. A lelet arra utal, hogy a térségben akkoriban élt emberek „képzett tengerészek” voltak, akik „sokkal korábban tudtak nagy hajókat építeni, mint azt korábban gondoltuk”– tette hozzá Grønnesby.
A halom segít kitölteni a nyolcadik század végére datált korai skandináv hajótemetkezések és a jól ismert angliai Sutton Hoo hajótemetők között tátongó rést, amely a hetedik század elejére datálható.
De vajon van-e kapcsolat a skandináviai és az angliai hajótemetkezési hagyományok között? Ez továbbra is nyitott kérdés marad, amelyre a kutatók talán más nagy, eddig feltáratlan norvégiai temetkezési helyek tanulmányozásával tudnak majd választ adni.
A kutatók nem biztosak abban, hogy a Herlaugshagenben eltemetett hajót mire használták. Ami biztos, hogy Leka egy évszázados hajózási útvonal mentén fekszik – számolt be a Live Science munkatársa, Jennifer Nalewicki. „Tudjuk, hogy az árucsere kiterjedt lehetett ebben az időben, és a leglogikusabb következtetés az, hogy az árukat hajóval szállították a part mentén” – mondta Grønnesby a Live Science-nek.
A helyi történelmi feljegyzések alapján a kutatók azt is tudják, hogy a 18. században többször is feltárták a lelőhelyet – nyilatkozta Frid Kvalpskarmo Hansen a norvég SciTech Newsnak. Akkoriban a munkások különböző tárgyakat távolítottak el a halomból, köztük egy ülő csontvázat karddal, állati csontokat, szenet, vasszögeket és egy bronz üstöt. Ezek a leletek azonban az 1920-as évek óta eltűntek.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap