Feltárul az SS egyetlen brit földön működtetett koncentrációs táborának története
2020. április 3. 10:54 Múlt-kor
Korábban
Sylt újrafelfedezése
Tanulmányukban Sturdy Colls és csapata tárgyi bizonyítékát is találta a tanúk által leírt durva körülményeknek.
Feltérképezték a tábor barakkjaiból megmaradt sekély gödröket, amelyek az alapvonalaikat mutatták – ezek alapján igazak a túlzsúfoltságról szóló leírások, egy-egy rabra kevesebb mint másfél négyzetméter terület jutott.
A mindent beborító növényzet ritkítása közben a régészek megtalálták a rabok latrináit is. Virtuális valóság szoftver segítségével a csapat pontos rekonstrukciót tudott készíteni a táborról, amelyen tisztábban látszanak a szabad szemmel a nyomokból is nehezebben kivehető részletek. Ilyen például az föld alatti járat, amely a táborparancsnok házát kötötte össze a táborral.
A régi légifelvételek segítségével a kutatók azt is követni tudták, a Lager Sylt mérete és biztonsági felszereltsége mennyire drasztikusan megnövekedett, miután 1943-ban koncentrációs táborrá minősítették át.
Az SS például láthatóan fontosnak tartotta az impozáns őrtornyok és szögesdróttal felszerelt kerítések telepítését, amelyek vélhetően nagy pszichológiai hatással voltak a rabokra.
„Voltaképpen semmi szükség nem lett volna ezekre a dolgokra, mivel a tábor egy kicsiny sziget egyik sarkán helyezkedett el, aknamezőkkel körülvéve” – mondta Sturdy Coll. „Nem lett volna egyik rabnak sem hová menekülnie.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap