Piramist mindenkinek!
2025. március 25. 19:17 Múlt-kor
A szudáni Tombos régészeti lelőhely új kutatási eredményei szerint az ókori Egyiptom és Szudán területén épített piramisok nem kizárólag a gazdag elit számára készültek. A tudósok megállapították, hogy a piramisokban alacsonyabb társadalmi státuszú, kemény fizikai munkát végző személyeket is eltemettek.

Arcábrázolás az egyik tombosi fakoporsóból (Forrás: Tombos Archaeological Project)
Korábban
A piramisok új megvilágításban
Az ókori piramisokat sokáig kizárólag a társadalmi elit síremlékeiként tartották számon. Most a Tombos régészeti helyszínen végzett kutatás eredményei átírhatják ezt a képet.
„Eredményeink arra utalnak, hogy a piramissírokban, amelyeket eddig a legelitebb személyek végső nyughelyeinek gondoltak, alacsony státuszú, nagy fizikai munkabírású emberek maradványai is megtalálhatóak” – írták a régészek a Journal of Anthropological Archaeology-ban megjelent tanulmányukban.
Egyiptomi gyarmatból lett fontos temetkezési hely

Tombos a Nílus harmadik kataraktájánál található Szudánban. Az ókorban ez a terület Núbia, vagy Kush néven volt ismert. I. e. 1400 körül az egyiptomiak elfoglalták Núbia egyes részeit, és létrehozták Tombos települést, hogy innen ellenőrizzék gyarmati területeiket.
„Röviddel Núbia egyiptomi meghódítása után épült meg Tombos, hogy az egyiptomi gyarmati uralom fenntartását megkönnyítse” – olvasható a tanulmányban.
A kutatók mintegy 110 csontvázat vizsgáltak meg a helyszínen. Különös figyelmet fordítottak az izmok és szalagok csontokhoz kapcsolódásának nyomaira, amelyek alapján megállapítható, hogy az elhunyt személy mennyi fizikai munkát végzett élete során.
„Minél gyakrabban és intenzívebben használták a testet, annál erősebb rögzítési módra volt szüksége az izmoknak és a szalagoknak. Ez a csontokon határozott kinövéseket hoz létre, ezzel növelve az izmok, inak tapadásának felületét” – állítják a kutatók. Ezeket az elváltozásokat entheseális változásoknak nevezik.
Elit és nem elit együtt temetkezett
A tanulmány alapján azok az emberek, akik kevés entheseális változással rendelkeztek, valószínűleg magas státuszú, kevés fizikai munkát végző személyek voltak, például hivatalnokok. Ugyanakkor a piramissírokban találtak olyan embereket is, akiknek csontjain jelentős entheseális változások mutatkoztak, vagyis sok fizikai munkát végeztek.
Ez arra utal, hogy a társadalmi osztályok között nem volt éles határvonal a temetkezések során: a nem elit, keményen dolgozó embereket gyakran együtt temették el az elittel, akik kevesebb fizikai munkát végeztek.
„Nem feltételezhetjük tovább, hogy a grandiózus piramissírok kizárólag az elit számára készültek. Valójában a közösségek legkeményebben dolgozó tagjai is helyet kaphattak a leglátványosabb síremlékekben” – összegezték a kutatók.
Lehetséges magyarázatok
Sarah Schrader, a Leideni Egyetem régészprofesszora szerint több oka lehetett annak, hogy a társadalmi elit és a kevésbé tehetős emberek együtt temetkeztek. Az elit ezzel erősíthette a hierarchikus társadalmi rendet, míg a nem elit rétegek a temetkezési kultusz révén remélhették, hogy előnyökhöz jutnak a túlvilágon.
Stuart Tyson Smith, a Kaliforniai Egyetem antropológusa szerint az elitek azzal, hogy körülvették magukat a nem elithez tartozó munkásaikkal a sírokban, hatékonyan fenntartották és megismételték a társadalmi struktúrát.
Viták és további kérdések
Bár a tanulmányt többen is dicsérték, mint Julia Budka, müncheni egyiptológus professzor, Aidan Dodson, a Bristoli Egyetem professzora óvatosságra intett. Dodson szerint az elit tagjai is végezhettek intenzív fizikai tevékenységeket, különösen a katonai kiképzés során.
Fontos azt is megjegyezni, hogy a Tombosban feltárt piramisok nem azonosak az egyiptomi Gízában vagy Szakkarában található piramisokkal – hangsúlyozta Wolfram Grajetzki, a University College London egyiptológusa. Utóbbiakat királyok és királynők számára emelték, míg a tombosi piramisok nem királyi személyek síremlékei voltak.
A kutatók további vizsgálatokat tartanak szükségesnek annak kiderítésére, hogy hasonló temetkezési gyakorlat Egyiptom más területein is előfordult-e.
A livescience.com cikke alapján.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Római Birodalom
- Ép sírfelirattal ellátott gladiátorsírt találtak Liternumban
- Hatalmas nekropoliszra bukkantak a Cerberus sír közelében
- Szemétlerakóból lett Róma egyik dombja a Monte Tesraccio
- Az ókori Róma házi istenei: hogyan védték a penátok és a lárok az otthon melegét?
- Caligulától Ceaușescuig: hét kivégzett zsarnok a történelemből
- Nero, akit a történetírás démonizált?
- Konstantinápoly felemelkedése
- Mi lett volna, ha Hannibál beveszi Rómát?
- A királyság bukása Rómában
- Egy helyi vendéglős buktatta le az inkognitóban visszatérő IV. Károlyt 09:05
- Ősi aranyszobor a Tumaco-Tolita kultúrából 08:12
- Piramist mindenkinek! tegnap
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében tegnap
- Munkácsy menedzsere tegnap
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából tegnap
- Másfél millió éves csonteszközöket találtak Tanzániában tegnap
- A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből tegnap