Eltitkolta Lenin utódja a forradalmár politikai végrendeletét
2024. január 21. 15:05 Múlt-kor
Korábban
A bolsevikok
Az eddigre Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt nevet viselő szervezet 1903-ban Londonban tartotta második kongresszusát, ahol a párttagok önálló véleménynyilvánításának kérdésében szakadás következett be a szabadabb hozzáállású, Julij Martov vezette mensevikek (kisebbségiek) és az erős központi irányvonal betartatását kívánó Lenin vezette bolsevikok (többségiek) között. Az elmérgesedő konfliktus során Lenin elhagyta az Iszkra szerkesztőségét.
1904 tavaszára a párt teljes Központi Bizottsága a bolsevik irányvonalat képviselte, és új pártlap alakult Vperjod („Előre”) címmel.
1905. január 22-én a szentpétervári Téli Palota előtt tiltakozó tömegbe lőttek II. Miklós cár gárdistái, amivel kezdetét vette az 1905-ös forradalomként ismert turbulens időszak.
Lenin az emigráns kommunisták nagyobb mértékű beavatkozását követelte a hazai eseményekbe, amit a bolsevikok közül is sokan elleneztek.
Eközben Lenin egyre távolabb sodródott a konvencionális marxista gondolkodástól, és az oroszországi „eszer” (szociálforradalmár) mozgalom erőszakos szlogenjeit vette át.
A párt újabb kongresszusán lefektették a későbbiek folyamán marxizmus-leninizmus néven ismert ideológia alapjait: a munkásosztálynak szövetségre kell lépnie a parasztsággal a burzsoázia hatalmának megdöntésére.
Az 1905-ös forradalmat követő enyhébb politikai klímában Lenin visszatért Szentpétervárra, azonban a cár hamarosan berekesztette a dumát, és a forradalmárok elleni fellépésre utasította titkosrendőrségét.
Lenin ismét Svájcba települt át, majd az elkövetkező évek folyamán több európai nagyvárosban is megfordult.
Capri szigetén, 1908-ban
Az első világháború kitörése Krakkóban érte, orosz állampolgárként az Osztrák–Magyar Monarchia területén ellenséges idegennek számított, így internálták – miután azonban fény derült kiterjedt rendszerellenes tevékenységére, őt és feleségét is átengedték a semleges Svájcba.
A háború során amellett érvelt a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom különféle fórumain, hogy az európai birodalmak háborúját átfogó, osztályalapú „polgárháborúvá” kell alakítani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap