Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
2024. január 15. 08:20 Múlt-kor
53 éve, 1971. január 15-én adták át Egyiptomban a nagy Asszuáni-gátat, amelyet a projektet elindító Gamel Abdel Nasszer már nem élhetett meg, cserébe azonban az új egyiptomi elnök, Anvar Szadat Nasszer-tónak nevezte el a gát mellett kialakított hatalmas víztározót, a világ egyik legnagyobb mesterséges tavát. A gáthoz tizenhatszor annyi követ használtak fel, mint a Kheopsz-piramishoz, és a történelem eddig legnagyobb régészeti mentőakciója is a megépítéséhez köthető.
Korábban
A Kairótól mintegy 800 kilométerre délre fekvő Asszuánnál az első gátat még a britek építették fel 1898 és 1902 között.
Mivel azonban a 36 méter magas, közel két kilométer hosszú építmény kétszeri átépítése után sem felelt meg a kijelölt céloknak, az 1950-es években a brit uralom alól immár végleg felszabadult Egyiptom vezetése az újabb gát megépítése mellett döntött.
Az építkezés előkészítése brit és amerikai pénzügyi támogatással kezdődött meg, amikor azonban a nyugati hatalmak képviselői értesültek róla, hogy az egyiptomiak a cseheken keresztül 250 millió dolláros üzletet kötöttek a Szovjetunióval, elálltak a projekt további finanszírozásától. A munkálatok így végül 1960-ban, szovjet segítséggel indultak meg.
Nasszer elnök szemléli az építkezést, 1963
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A közel 4 kilométer hosszú, 111 méter magas gát és a mögötte található víztározó, az 5740 négyzetkilométer területű, 550 kilométer hosszú Nasszer-tó környékéről közel százezer szudáni nomádot és egyiptomi lakost kellett kitelepíteni, 22 műemléket pedig át kellett helyezni.
Az Abu Szimbel-i sziklatemplomokat átlag 20 tonnás kockákra fűrészelték és egy 52 ország bevonásával folyó mentőakció keretében a folyótól mintegy 200 méterre, 68 méterrel magasabban újból felépítették.
Az árvizek megszüntetése és az öntözővíz folyamatos biztosítása mellett a gát számos előnye közé tartozik az áramtermelés is – sokan azonban a hátrányokat legalább olyan hangsúlyosnak tartják.
Az Asszuáni-gát (Kép forrása: Wikipedia / Hajor / CC BY-SA 3.0)
A Nílus által hordott tápanyag eltűnése, és ezzel összefüggésben a termésátlagok csökkenése, a szikesedés, a halászfalvak eltűnése mind abba az irányba mutatnak, hogy a gát lerombolása sem volna ördögtől való gondolat.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap