Ellenséges szabotázs is felmerült a bostoni illegális kocsma kigyulladásának okaként
2024. augusztus 11. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Döbbenet és tanulságok
A tűz okát vagy okait máig rejtély övezi. A különféle elméletek között felmerült az elektronikai hiba, a dohányzás és a folyamatban lévő háború okán természetesen az ellenséges szabotázs is, bizonyíték azonban egyikre sincs.
1997-ben Charles Kenney bostoni tűzoltó azzal a szintén nehezen bizonyítható magyarázattal állt elő, hogy a háborús nélkülözés és hiánygazdálkodás idején a különféle hűtőberendezésekben akkoriban általában használatos freon helyett klórmetánt alkalmaztak, amely igen gyúlékony, és a Cocoanut Grove-ban is ez az anyag gyulladhatott be.
Elmélete annyiban meggyőzőbb a többinél, hogy magyarázatot ad a lángok szinte minden szemtanú által említett rendkívül gyors, hullámszerű terjedésére.
A tűz mélyen sokkolta az amerikai közvéleményt – egy időre még a háborús fejleményeket is kiszorította a címlapokról. Az esetből számos tanulságot vontak le, főként ami a tűzvédelmi előírásokat illeti.
Elsőként Massachusetts állam vezetett be a következő évek során számos új szabályt, ezek zömét máshol is átvették, és részeivé váltak minden modern épület tűzvédelmi előírásainak. Ilyenek például a kifelé nyíló, sohasem zárt vészkijáratok, valamint a forgóajtók mellé kötelezően telepítendő legalább egy darab egyszerű, kifelé nyíló ajtó is.
A kora ellenére (illegálisan) a klubban dolgozó Stanley Tomaszewski tanúskodik a bíróságon
A Cocoanut Grove-i tűz mindemellett az égési sérüléseket és füstmérgezést szenvedett emberek orvosi kezelésében is változásokat eredményezett, Erich Lindemann pszichiáter pedig az elhunytak rokonainak gyászát vizsgálva végezte el az egyik első kutatást a ma poszttraumás stresszként ismert tünetegyüttessel kapcsolatban.
A Cocoanut Grove épületét 1944-ben lebontották, és azóta a teljes utcakép megváltozott – több utcát átneveztek vagy egyenesen megszüntettek, illetve átépítettek. Az épület helyén sokáig parkoló volt, napjainkban egy szálloda működik nagyjából azon a helyen, ahol a klub állt. A hajdani főbejáratának közelében ma a járdába épített emléktábla található, a városnak azonban szándékában áll nagyobb emlékművet is létrehozni a tűz áldozatainak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 72 napig vártak segítségre az „andoki csoda” túlélői 15:05
- Változatos formákban vetekedtek a hatalomért az Árpád-ház tagjai 09:50
- Négy amerikai elnökkel is találkozott az emigrációba kényszerült Varga Béla 09:05
- Kezdetben még nem a sör miatt volt népszerű az Oktoberfest tegnap
- Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher tegnap
- Átadásakor nem nyerte el mindenki tetszését a Steindl Imre által tervezett Országház tegnap
- Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét tegnap
- A magyar oktatás egyik legsikeresebb reformere volt Klebelsberg Kuno 2024.10.11.