Éjszaka utazott, nappal bujdosott a kínai keresztényeket oltalmazó mártír, Jean-Gabriel Perboyre

2021. szeptember 11. 09:32 Múlt-kor

Az emberi élet olyan rejtett, belső folyamatai, mint a különféle érzelmek, a boldogság, a félelem, a szorongás vagy éppen a valamiben vagy valakiben való hit önmagukban történészi eszközökkel nem kutathatók, ezek megnyilvánulási és kifejezési formái azonban már vizsgálhatók. A cselekedetekben testet öltött meggyőződés legszélsőségesebb formáját azok a misszionáriusok testesítik meg, akik hitükért a vértanúságot is vállalták. Egyikük, Jean-Gabriel Perboyre francia hittérítő szerzetes 181 éve, 1840. szeptember 11-én halt mártírhalált.

Korábban

Perboyre tipikus paraszti családba született a dél-franciaországi Mongesty község egy kis tanyáján. A família mélységesen keresztény lelkületű volt, ezt mutatja, hogy a nyolc testvérből három fiú papnak, kettő apácának állt, emellett az édesapa testvére a lazarista közösség tagja volt, amelybe Jean-Gabriel is belépett.

Szerzetesi fogadalmat 1820-ban tett, tanulmányait Párizsban folytatta. Lelki fejlődésére Aquinói Szent Tamás, Clairvaux-i Szent Bernát és Avilai Szent Teréz voltak kiemelkedő hatással. Ezután a lazaristák kollégiumában tanított, tanítványait rendszeresen magával vitte a szegényekhez, betegekhez és foglyokhoz, így próbálta őket bevezetni a lazaristák alapítójának szellemiségébe. Személyisége inspiráló volt a fiatalok számára és lelkes tanítványi kört épített ki maga körül.

1836-os pappá szentelése után, egy népmisszió hatására elhatározta, hogy hithirdető lesz Kínában, ahol 1783-ban a francia jezsuitákat a francia lazaristák váltották fel. A szintén kínai misszióba rendelt testvére 1831-ben bekövetkezett halála nem elrettentette, hanem sokkal inkább megerősítette elszántságában, amelyet immáron a bátyja helyébe lépés szándéka is táplált.

1835-ben végre elindulhatott, és több hónapos nehéz utazás után meg is érkezett Makaóba. A kínai keresztényüldözés miatt csak az éj leple alatt mutatkozhatott, a nappalokat visszavonultan, bujdosással töltötte. Az év végén Fukien tartományba indult: éjszaka gyalogolt, valamint csónakokon hajózva tette meg a négyhónapos utat, miközben egyedül a helyi hívők segítségére hagyatkozhatott. Perboyre-nak az úton szerzett betegségével és a kínai nyelv megtanulásával is meg kellett küzdenie, végül mindkét nehézségen felülkerekedett.

Missziós feladatául a Honan tartományban élő 1500 keresztény lelki gondozását vállalta. Egy éven belül sikerült valamennyiüket felkeresnie, annak ellenére, hogy egymástól távol, szétszórt közösségekben éltek. A hívők számától függően 8–14 napot töltött el egy helyen, oktatta a keresztényeket és kiszolgáltatta a szentségeket. A misszió leírásakor így nyilatkozott: „[…] ha bárki is önsanyargatásra és nélkülözésre vágyakozik, itt bőven talál alkalmat arra, hogy kincseket gyűjtsön az ég számára.”

1838-ban kinevezték a Hupe tartománybeli Csajuenkov mintegy 2 ezer keresztényt számláló közösségének misszionáriusává. A település a hegyek között feküdt, ezért nehéz terepviszonyokat, ugyanakkor viszonylagos biztonságot nyújtott. A következő évben misszionáriusokra és keresztényekre vadászó katonák jelentek meg a környéken, ezért menekülni kényszerült.

Az egyik hitoktató árulása következtében azonban elfogták és letartóztatták. A tartomány fővárosában, Vucsangban az elfogott keresztényekkel együtt polgári és katonai bíróság előtt fogták perbe és egy éven keresztül vallatták. A kínzások hatására a keresztények közül sokan megtagadták és elhagyták hitüket, de Perboyre kitartott, amivel magára haragította a hatóságokat. Halálos ítéletét 1840. szeptember 11-én hajtották végre.

Martin Scorsese Némaság (Silence) című, 2016-os alkotásának ugyan a 17. századi Japánba érkező jezsuita misszionáriusok a főszereplői, de helyzetük nem sokban különbözött a 19. század első felének kínai viszonyaitól. Japánban 1587–1639 között üldözték a keresztényeket, Kínában 1617–1901 között nyolc, Koreában 1784–1887 között tíz hullámban csaptak le a hittérítőkre és híveikre.

„Ha a világ egy Oczeán, akkor a tengeren utazó emberiség számára hajó a hit; […] ha a mentő hajó a hit, akkor e hajónak matrózai a szentek, kik e járművet a kikötőbe vezérlik, életük iránytűjével jelezvén mindenütt a biztos irányt, mely parthoz visz” – olvasható az érzékletes metafora a Perboyre-ról szóló könyvben, amelyet 1897-ben magyarra is lefordítottak.

„Az életünket elvehetik, az igenünket nem!” A mártíromságot vállalt vértanúk önreflexív mondata arra utal, hogy belső meggyőződésüket senki sem vehette e tőlük. A morálteológia – az erkölcsös cselekvés tudománya – kimondja, a jó cselekvés a gondolkodásban kezdődik. A gondolkodás és a cselekvés nem két világ: „ki mint gondolkodik, úgy is él”. A szenvedés vállalása is morális cselekedetnek számít, amit az egyházi naptárban sorakozó emléknapok és a vértanúk tiszteletének ősi gyakorlata is bizonyít.

A kínai missziók IV. időszakának (1722–1842) végén egyes becslések szerint 300 ezer hithű katolikus élt a birodalomban. Őket és papjaikat tizedelte a Kiaking császár által 1811-ben indított üldözés a korábbról már ismert eszközökkel: templomokat romboltak le, vallási könyveket égettek el, sok esetben halálos ítélet, száműzetés vagy börtön várt a keresztényekre, főképpen az igehirdetőkre. 1825-ben a szemináriumok, intézmények, templomok romokban hevertek, a hit őrei meghaltak, vagy elhagyni kényszerültek az egykor reményteljes és eredményes missziósterületet.

Perboyre halálát követően enyhült a vallási szigor, az ópiumháború magával hozta a kínai-európai kereskedelmi és politikai kapcsolatok javulását. Franciaország 1844-ben három kormányrendeletet követelt: a keresztények szabad vallásgyakorlatát, a templomok visszaadását és a misszionáriusok prédikálásának, templomépítésének szabadságát. A kínai kormány innentől kezdve kényszerből megtűrte a keresztények tevékenységét. A későbbi belső válságokat azonban a következő misszionáriusgeneráció tagjai is megérezték, főként, hogy a stabilitás megingása olykor az idegenek iránti ellenszenvet is fokozták.

Jean-Gabriel Perboyre-t Kínában mutatott erényeiért 1899-ben boldoggá, 1996-ban pedig szentté avatták.