Egy modernkori diktátor története – Robert Mugabe felemelkedése és bukása
2017. november 16. 14:17
Korábban
Egy nemzet hőséből korrupt diktátor
A szavaiban addig rendkívül radikális Mugabe kezdetben egy teljesen józan, reálpolitikusként viselkedett. Bár a kormányzati retorika szerint azonnal megkezdték egy marxista állam kiépítését, a valóságban meglehetősen konzervatív lépések jellemezték a független Zimbabwe gazdaságpolitikáját, amely így biztosította a létfontosságú külföldi tőke beáramlását. Bár sikerült egy stabil gazdasági növekedést fenntartani, annak hatásait tulajdonképpen érezhetetlenné tette a rohamos népességnövekedés, így az általános életszínvonal csökkenni kezdett az 1990-es évekre.
Mugabe fő ígérete, a fehérek földjeinek szétosztása is a nemzetközi normáknak megfelelő mederben haladt hosszú éveken keresztül. A kormányzat csak a kihasználatlan földeket sajátította ki (és azért is kompenzálta a tulajdonost), egyébként önkéntes alapon történt a fehérek földjeinek felvásárlása. Ez a helyzet a 2000-es évektől kezdve borult fel, amikor is már rendszeressé váltak a fehér birtokosok földjeinek erőszakos elfoglalásai.
Mugabe kormányzatának tagadhatalan érdeme az ország egészségügyi és oktatási rendszerének fejlesztése. 1980 és 2000 között a beoltott gyermekek aránya 25%-ról 92%-ra emelkedett. Ezzel párhuzamosan visszaszorult az analfabetizmus, az ország lakosságának már több mint 80%-a tud írni-olvasni, amivel Zimbabwe vezető helyre került az afrikai államok sorában.
A kezdeti hatalmas népszerűség kiváló lehetőséget adott Mugabének, hogy megszilárdítsa hatalmát az ország felett. 1987-ben módosították az alkotmányt és a végrehajtó hatalom túlnyomó része az elnök kezébe került, amely pozícióra ugyanebben az évben választották meg Mugabét. Az ezt követő választások aztán egyre inkább elvesztették szabad és demokratikus jellegüket. Manipuláció, erőszak és nyílt csalások jellemezték ezeket, sőt, 2008-ban Mugabe annak ellenére hatalmon maradt, hogy minden valószínűség szerint elvesztette a választást Morgan Tsvangirai-val szemben.
Az országon közben eluralkodott a korrupció. A földosztások során rendre Mugabe régi cimborái jártak jól és híres az eset, amikor 2000-ben – az országot sújtó egyik legnagyobb éhínség közepén – maga Mugabe nyerte meg a lottó 100 ezer zimbabwei dolláros főnyereményét. Ugyancsak hozzájárult Mugabe népszerűségének zuhanásához, hogy második felesége, a nála negyven évvel fiatalabb Grace nem csak fényűző életstílusával vívta ki a nép ellenérzéseit, hanem azzal is, hogy úgy tűnik, fokozatosan egyre nagyobb hatást gyakorolt az idős diktátorra. Az idei év novemberének elején például kulcsszerepet tulajdonítanak neki Emmerson Mnangagwa alelnök menesztésében is.
Mindössze egy héttel Mnangagwa menesztését követően olyanra került sor, amire még sohasem Mugabe közel négy évtizedes kormányzása alatt. A zimbabwei katonaság november 14-én megszállta a főváros kulcsfontosságú pontjait és háziőrizetbe vették Mugabét. Bár a hadvezetés tagadja, hogy puccsot hajtanának végre könnyen lehet, hogy a független Zimbabwe történetének első nagy korszakának végéhez ért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap