Egy kivételével mind az enyészeté lett az ókori világ hét csodája
2020. augusztus 24. 17:54 Múlt-kor
Korábban
Az olümpiai Zeusz-szobor
Olümpia ókori városa, a szakrális jelentőséggel is bíró ókori olimpiai játékok helyszíne is tartogatott egy csodát a látogatóknak: a neves szobrász, Pheidiasz monumentális alkotását, amely a hellének főistenét, Zeuszt ábrázolta.
A Kr. e. 435 körül felállított szobor trónon ülve ábrázolta az istent, a műalkotás fából készült vázon arany-, illetve elefántcsont berakásokból adta ki Zeusz alakját (az ilyen alkotásokat szaknyelven krizelefantin névvel illetik).
A nyugat-görögországi klíma miatt a szobrot az olümpiai templom papjainak folyamatosan olajjal kellett ápolniuk, hogy ne induljon korhadásnak. A 12 méter magas szobor a feljegyzések szerint éppen csak befért a szentélybe, ahol elhelyezték.
Zeusz szobra kinyújtott jobb kezében a győzelem istennője, Niké alakját tartotta, baljában egy sas alakjával díszített jogart.
Habár nem a legtartósabb anyagokból készült, Zeusz szobra mintegy nyolc évszázadon át vonzotta a látogatókat, akik közül sokan csak ezért tették meg az utat Olümpiába. Az évszázadok során több veszélyt is túlélt (például Caligula római császárt, aki Rómába akarta szállíttatni, hogy feje helyére saját képmását illessze), azonban végül sajnos megsemmisült – bár ennek időpontja bizonytalan.
Lehetséges, hogy a szobor az olümpiai Zeusz-templom Kr. u. 426-ban történt lerombolásakor pusztult el, de egyes források szerint ezt követően még Konstantinápolyba szállították, ahol végül egy tűzvész emésztette el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.