Csak Arábiai Lawrence tragikus halála után kezdték komolyabban venni a bukósisakokat
2022. március 7. 15:50 Múlt-kor
Korábban
A sisakok evolúciója
A fejet védő sisakok ötlete persze nem Cairns találmánya. Arra már az ókorban rájöttek, hogy a fej sérülése sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint a test egyéb részeié, ezért a hadseregekben már évezredek óta használnak különféle sisakokat.
A görög hopliták, a római legionáriusok, vagy a középkori lovagok felszerelésének a sisak mindig is részét képezte.
Utóbbiak a lovagi tornákon is viselték a sisakjukat, amely valamelyest megvédte a fejüket az ellenfeleik fegyvereitől.
Cairns idejében is léteztek már sisakok, ám ezek vajmi kevés védelmet nyújtottak. A repülőgépeket vezető pilótáktól kölcsönzött fejvédők többnyire bőrből készültek, és egy szemüveg tartozott hozzájuk, amely elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a nagy menetszél ellenére a vezetők oda tudjanak figyelni a műszerekre és az útra.
Bármilyen furcsán hangzik, de Cairns egyik nagy problémája az volt, hogy megfelelő számú jelentkezőt találjon, akik már használták a sisakot, és úgy szenvedtek balesetet. Végül hét ilyen esetet talált, és a korabeli statisztikai valószínűségek ellenére mindannyian túlélték a balesetüket.
Az idegsebész a hadseregnél lobbizott, hogy legalább ott tegyék kötelezővé a bukósisak viselését, de erre végül csak 1941-ben került sor, mikor két motorost veszített a sereg egy hét alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap