T. S. Eliot, a modern költészet úttörője
Negyven éve halt meg Thomas Stearns Eliot amerikai származású Nobel-díjas angol költő, író, kritikus.
1922-ben megalapította és 17 éven át vezette a Criterion című folyóiratot, 1925-től a Faber and Faber kiadó munkatársa, később igazgatója volt.
Első fontos, 1917-ben megjelent műve a J. Alfred Prufrock szerelmes éneke, amely a modern angol költészet első remekműve.
1922-ben kiadott az Átokföldje című hosszúverse költői hírnevének megalapozója volt.
1935-ben írta Gyilkosság a székesegyházban című verses drámáját, amellyel az angol verses dráma hagyományának felújítására tett kísérletet.
Az 1939-ben írt Macskák könyve című verseskötetéből született meg Andrew Lloyd Webber világsikerű musical-je, a Macskák.
1943-as Négy kvartett című bölcseleti versciklusa lírájának egyik csúcspontja.
Az irodalmi Nobel-díjjal 1948-ban tüntették ki, "a modern költészet úttörőjeként nyújtott figyelemre méltó teljesítményéért". Ugyanebben az évben megkapta a legmagasabb brit polgári érdemrendet, az Order of Merit-et is.
(MTI)