Meghal az utolsó Karoling-császár
2004. szeptember 13. 12:06
Karintiai Arnulf személyében meghal az utolsó Karoling-császár. Mint császárnak az egész Frank Birodalom feletti központi hatalom a kezében volt ugyan, gyakorlatilag azonban csak a Keleti Frank Birodalomban uralkodott. Arnulf halála után felerősödtek a törekvések független törzsi fejedelemségek kialakítására. A Frank Birodalom különböző felosztásai Nagy Károly óta, valamint a családokon belüli trónviszályok ártottak a korona tekintélyének és az összbirodalom eszméjének. Az egyes birodalom-felosztások legvégül a 880-as ribémont-i szerződésben a Keleti Frank és a Nyugati Frank Birodalom között megvont határok, melyek alapjául szolgáltak a Franciaország és Németország közti későbbi határoknak, kevésbé a törzsi és népességi hovatartozást, mint inkább a dinasztikus érdekeket vették figyelembe. Bár Vastag Károly keleti frank király és római császár uralkodása idején 885-ben a Frank Birodalmat még egyszer egyesítették, Károly már két évvel később lemondásra kényszerült a Keleti Frank Birodalomban, mert nem volt abban a helyzetben, hogy megvédhesse a birodalom határait a normannok, szaracénok és szlávok támadásaival szemben. Az új keleti frank király, Karintiai Arnulf megkísérelte fennhatóságát a többi birodalomrészre is kiterjeszteni, és Róma elfoglalása után Formosus pápával 896-ban császárrá koronáztatta magát. A normannok elleni sikeres harcai megnövelték ugyan politikai tekintélyét a birodalomban, hatalma azonban csak a Keleti Frank Birodalomban érvényesült. A birodalom más részei - többé-kevésbé - végleg önállóak lettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap