A hágai nemzetközi Bíróság huszonhét év börtönbüntetésre ítélte a srebrenicai vérengzések egyik felelősének tartott Momir Nikolic boszniai szerb katonatisztet.
Lépésről lépésre szorították ki a békefenntartókat az állásaikból
A hágai Nemzetközi Törvényszék 27 évi börtönbüntetésre ítélte Momir Nikolic boszniai szerb katonatisztet az 1995-ös srebrenicai vérengzésben játszott szerepéért. A 48 éves Nikolic ez év májusában elismerte, hogy kulcsszerepet játszott a vérengzésben. Feladata az volt, hogy összehangolja azoknak a csapatoknak a tevékenységét, amelyek elfogták a boszniai muzulmánokat és azokat, amelyek kivégezték a foglyokat. Az egykori boszniai szerb katonai vezetők közül Nikolic elsőként ismerte el bűnösségét a srebrenicai vérengzéssel kapcsolatban. A beismerésért cserébe a hágai ügyészség ejtette a Nikolic ellen népirtás és háborús bűnök címén felhozott több más vádpontot. A vádalku keretében az ügyészség úgy döntött, hogy 15-20 éves szabadságvesztés kiszabását kéri, míg a védelem azt kezdeményezte, hogy a büntetés ne haladja meg a tíz évet - közölte néhány nappal ezelőtt a Magyar Távirati Iroda.
Liu Daqun bíró az ítélet kihirdetésekor azonban úgy vélekedett, hogy a büntetésre tett egyik előterjesztés sem tükrözi teljes egészében annak a bűntettnek a mértékét, amiért Nikolicot elítélték. A bíró szerint a srebrenicai vérengzést olyan brutalitással és gonoszsággal követték el, hogy az példa nélküli az egykori Jugoszláviai háborúban. A bíró éppen ezért ítélte 27 évi börtönre Nikolicot
Srebrenica tragikus története akkor kezdődött, mikor a boszniai háború kirobbanása után, az ENSZ a várost védett övezetté nyilvánította. A szerb katonai, és félkatonai alakulatok elüldözték a szerbiai-boszniai határ menti vidékek bosnyák lakosságát, akik a védett városba menekültek. A korábban szerbek és bosnyákok lakta városban tökéletesen felborult az etnikai egyensúly, 1995-ig negyvenezer bosnyák menekült érkezett a kisvárosba, míg a szerb lakosság elhagyta a területet. Az ENSZ békefenntartói közül mintegy nyolcszáz holland kéksisakos szolgált a városban és környékén. 1994-től kezdve a szerb erők fokozatosan nyomultak a város felé. A kéksisakosokat magaslatról magaslatra, házról-házra szorították vissza.
A holland katonáknak nem volt felhatalmazásuk fegyverhasználatra, csak önvédelem esetére és a szerb parancsnok, Vladko Mladic kínosan ügyelt arra, hogy katonái egyetlen kéksisakos életét se veszélyeztessék. A lassú előrehaladásnak megvolt az a hatalmas előnye, hogy sem a sajtó, sem a békefenntartók parancsnoksága nem vette észre: Srebrenica ostromlott város, nem menedék, hanem fortélyos, hideg ésszel kimódolt csapda.
1995. július 11-én a város Mladic tábornok 6000 katonájával szemben elesett. A srebrenicai menekültek védelmezésére kiküldött holland békefenntartók ekkor mindössze 450-en voltak. Nem voltak nehéz fegyvereik, kevés volt az üzemanyaguk és nem voltak egyértelműen felhatalmazva az ellentámadásra.
Srebrenica elestével 15 ezer férfi menekült el a városból a környező hegyekbe. Körülbelül 25 ezer pánikba esett civil lakos indult útnak a 3 kilométerre, Potocariban lévő holland menekülttábor felé. Mindegyikük tudta, mit jelent, ha szerb kézre kerülnek. Nem számított, hogy az ember katona vagy civil. Ha egyszer a szerbek kezébe került, túlélési esélyei egyenlők voltak a nullával. Az első pár órában emberek ezrei özönlöttek a holland táborba. Nem sokkal később azonban a tábor megtelt, és a mintegy 20 ezer kinnrekedt embernek a környező gyárakban és épületekben kellett menedéket találnia.
Mladic nyugalomra intette a menekülteket
Közben Mladić is megérkezett a városba, és nyugalomra intette a bosnyákokat, sőt megígérte, hogy senkinek nem lesz bántódása, mi több, a menekülőknek buszokat ígért. A békefenntartók francia parancsnokát megnyugtatta, hogy csapatai korrekt módon bánnak majd a menekülő civilekkel és a fogoly katonákkal.
A Mladić tábornok vezette erők a "menekülés megszervezése" ürügyén különítették el a férfiakat. Egyszerűen nem engedték őket felszállni az odavezényelt teherautókra és buszokra, hanem más járművekre toloncolták őket. A környéken hallatszott ugyan a puskaropogás, de néhány kivétellel minden ember abban a hitben ringatta magát, hogy még mindig harcok zajlanak a város körül. Pedig akkorra már minden ellenállás véget ért. A puskalövések és gépfegyversorozatok már a fegyvertelen civilek és hadifoglyok lemészárlásának jelei voltak.
Zeleni Jadar vadasparkja a háború előtt kedvelt turistacélpont volt, közel Srebrenicához. A háború végére csak egy lett a több száz Boszniában lévő tömegsír közül. 1995. októberének egyik éjjelén teherautók érkeztek a vadasparkba, hogy borzalmas rakományukat egy kiásott gödörbe vessék. A srebrenicai rémtettek során boszniai szerb katonák több mint 8000 fegyvertelen boszniai muzulmánt, főleg 12 és 80 év közötti férfiakat végeztek ki.
De a srebrenicai vérengzések nem várt hatást váltottak ki a világból. Bármennyire is ügyeltek a szerb katonák, a brit haderő felderítői megneszelték a vérengzések tényét és mikor kipattant az ügy, az egész világ megdöbbenve figyelte a Holocaust újjáéledését. A közhangulat a szerbek ellen fordult, a világ rádöbbent arra, hogy az ENSZ kéksisakosai nem elegendőek a veszélyeztetett életek megóvásához. Az ENSZ felkérésére a srebrenicai vérengzések közvetett hatására a NATO először hajtott végre légicsapásokat a volt Jugoszlávia területén, a népirtás bűnöseit és felelőseit pedig fáradhatatlanul keresik, és Vladko Mladic kivételével többségüket már el is fogták.
Srebrenica emléke, és neve máig él, az események súlyára jellemző, hogy hét évvel később, 2002-ben lemondott a holland kormány a srebrenicai vérengzést tárgyaló katonai jelentés nyilvánosságra kerülése után. A holland Katonai Dokumentációs Intézet öt év vizsgálódás után tette közzé hétezer oldalas jelentését, tisztázandó: volt-e szerepe a holland ENSZ-katonák tehetetlenségének abban, hogy a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában lerohanta a nemzetközi védettség alatt álló Srebrenicát, majd nyolcezer muzulmánt lemészárolt. Az anyag főleg az ENSZ-re hárítja a felelősséget, mondván, a holland kéksisakosokat "béketeremtésre kötelezték ott, ahol nem volt béke, és sem joguk, sem eszközük, sem módjuk nem volt a muzulmánok megvédésére - akiknek kiirtásáról nem is tudtak".
