A méreg császári művészete
2025. november 3. 13:05 Múlt-kor
Az ókori Róma császári udvaraiban a méreg nem csupán gyilkos eszköz, hanem hatalmi fegyver is volt. A Iulius–Claudius-dinasztia idején (Kr. u. 14–68) a mérgezés politikai intrikák és dinasztikus harcok részévé vált. A korszak leghírhedtebb alakja, a galliai rabszolganő Locusta nemcsak Claudius és Britannicus halálához kapcsolódott, hanem Nero hatalmának árnyékában a császári hatalom sötét tudományát is megtestesítette.
Illusztráció
Korábban
A méreg és hatalom kora az Iulius–Claudius-dinasztia idején
A méreg a hatalom állandó kísérője volt az ókori Rómában, különösen a Iulius–Claudius-dinasztia uralkodása idején, Kr. u. 14 és 68 között, amikor Tiberius, Caligula, Claudius és Nero követték egymást a trónon. Bár Augustus (Kr. e. 27 – Kr. u. 14) volt a principátus megalapítója, őt még nem soroljuk a dinasztia uralkodói közé.
Mérgekkel azonban már korábban is éltek. VI. Mithridatész Eupatór, a pontuszi király, évszázaddal korábban saját testén kísérletezett különféle mérgekkel, hogy ellenállóvá váljon. Gyermekként menekülnie kellett anyja elől, aki apját megmérgezte. A vadonban élve mérgező növényeken edzette szervezetét, és mikor felnőtt, bosszút állt. A haláltól való félelme azonban egész életében elkísérte: orvosai és főzetei nélkül sosem érezte magát biztonságban.
Évszázadokkal később, a császárok Rómájában tűnt fel Locusta, a galliai származású rabszolganő, akit a források praeclara venefica – „kiváló méregkeverő” – néven említenek. Hírneve nem abban állt, hogy sok száz embert ölt meg – ez a későbbi, modern legenda túlzása –, hanem abban, hogy Claudius és Britannicus halálában közvetlen szerepet játszott Agrippina és Nero megbízásából.
Suetonius: az első gyilkosság története
Suetonius szerint Nero féltékeny lett mostohatestvérére, Britannicusra, aki tehetségesebbnek tűnt nála, és attól tartott, hogy apja emlékének fényében a nép szeretetét is elnyerheti. Ezért „egy Locusta nevű híres méregkeverő” segítségével próbált megszabadulni tőle. Az első főzet csak enyhe rosszullétet okozott, ezért Nero dühében megostorozta az asszonyt, majd parancsot adott, hogy készítsen hatásosabbat.
A méreg erősségét egy kölykön, majd egy szopós malacon tesztelték – utóbbi azonnal elpusztult. Ezután a főzetet Britannicus asztalára tették. A fiatal herceg étkezés közben halt meg.
Tacitus szerint Locusta Claudius császár halálában is szerepet játszott. A mérget Halotus, az eunuch asztalszolga szolgálta fel a vacsorán. A történetíró így ír: „A mérget egy gombás tálba öntötték. A hatás eleinte nem volt észrevehető – talán Claudius részegsége vagy ostobasága miatt. Agrippina megijedt, és orvosa, Xenophón segítségét kérte, aki, miközben hánytatni próbálta, méreggel bekent tollal megfojtotta a császárt.” Agrippina ezután fiát, Nerót emelte trónra, Locustát pedig életben hagyta, sőt megjutalmazta szolgálataiért.
Locusta növényismerete lenyűgözte kortársait. A római toxikológia ekkor már fejlett tudományág volt, amely a természetes anyagok hatásain alapult. Theophrasztosz, Dioszkoridész és Plinius műveiben részletesen írtak a mérgekről. Dioszkoridész De Materia Medica című munkája több mint ezer szer hatását sorolja fel, köztük a kolchikumot, a tiszafát, a sztramoniumot és a galagonyát – mind halálos alkaloidákat tartalmaztak. A rómaiak ismerték az arzénvegyületeket is, és tudatosan használták őket politikai gyilkosságokra.
A méregkeverő udvari karrierje
Claudius és Britannicus halála után Locusta „az állam eszközévé” vált. Nero uralma alatt mentelmi jogot, birtokokat és saját műhelyt kapott, ahol mérgező növényeket termeszthetett, és más méregkeverőket képzett ki. Tacitus így fogalmaz: „Az új császár tudta, hogy egy mesterségében erényes nővel van dolga, aki a jövőben is hasznára lehet.”
Nero hatalmát végül saját túlkapásai ásták alá. Amikor a szenátus közellenséggé nyilvánította, Locusta mérget készített neki, amellyel a császár öngyilkosságot kísérelt meg – ám a testőrei elvették tőle. Amikor Galba került trónra, elrendelte, hogy Locustát láncra verve vezessék végig Rómán, majd végezzék ki. Tacitus szavaival: „A mérgek feltalálójaként elítélt, és gonoszságairól híres asszony bűneiért elnyerte büntetését.”
Egyes modern írók Locustát a történelem első sorozatgyilkosaként mutatják be. A történeti források azonban inkább rabszolganőként ábrázolják, akit parancsok és a félelem irányítottak. Ahogy Borja Méndez Santiago írja Az ókori Róma 250 nője című kötetben: „Locusta mindig is eszközként működött Agrippina és Nero szolgálatában.”
A róla készült festmények – például Joseph-Noël Sylvestre híres alkotása – nem csupán egy kegyetlen nő képét mutatják, hanem a császári hatalom legsötétebb oldalát is: azt, ahol a tudás a halált szolgálta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Divat és skót identitás a 18. századi Londonban 20:05
- Különös viking sír Norvégiában 18:05
- Ősi hitvilág a natufi kultúrából 16:05
- Sárkányok Kabul felett - A Sámán Pajzs hadművelet nyomában 15:30
- 3600 éves bronzkori metropoliszt tártak fel a kazah sztyeppén 14:05
- Napóleon és Kuba: egy halotti maszk rejtélyes története 12:05
- Fejezetek egy pompeji-i gyorsétterem történetéből – egyiptomi kerámiaváza került elő a romok közül tegnap
- Arábia – az ősi illatok földje tegnap
