910 éve halt meg Skóciai Szent Margit
2003. november 18. 09:21
Mecseknádasd mellett, Réka várában született Szent István unokája
Korábban
A magyar kereszténység ezer éve
A Vatikán után most a Nemzeti Múzeumban látható kiállítás mintegy 200 tárgyi emlék felvonultatásával tekinti át Magyarország ezer esztendejét
A Vatikán után most a Nemzeti Múzeumban látható kiállítás mintegy 200 tárgyi emlék felvonultatásával tekinti át Magyarország ezer esztendejét
A történelemmel fonódott egybe a sorsa
Margit sírja Edinborough-ban |
Amint az abban a korban fejedelmi gyermekekkel gyakran megesett, az õ életét is a történelem alakulása határozta meg. Legrégebbrõl fennmaradt életrajzát Dunfermline-i Turgot (Theodoricus) bencés szerzetes, Margit gyóntatója írta, a múlt század végén pedig Münchenben, az Aurora Kiadónál megjelent Nagy Kázmér - addig ismeretlen részleteket is tartalmazó - életrajza Margitról. Miután az V. században összeomlott a brit szigetek fölötti római uralom, a VI. században pedig kialakultak az elsõ angolszász államok, Nagy Alfréd, Wessex királya elfoglalta Londont és uralma alatt egyesítette ezeknek az államoknak a többségét. Margit születése elõtt körülbelül 30 évvel az Angliába ismételten betört dánok megfosztották trónjuktól Nagy Alfréd utódait, majd hosszantartó háborúskodás és vérontás után az angolok elismerték uralkodójuknak a dán királyt, a keresztséget felvett Nagy Kanutot (1016-1035).
Ebbõl a célból angol küldöttséget menesztettek Magyarországra és vele együtt - valószínûleg 1057-ben - érkezett Edward a feleségével, Ágotával és három gyermekükkel vissza Angliába, ahol a herceget az uralkodásra alkalmatlannak bizonyult, és ezért lemondatott másik, "Hitvalló" Edward utódának nyilvánították. Õ azonban - máig sem ismert körülmények között - rövidesen meghalt. Margit ekkor 12 éves lehetett. Miután a "Hitvalló" Edwardtól állítólag kicsikart ígéret révén az angol trónra került Harald herceg 1066-ban Hastingsnál vereséget szenvedett a normannoktól és elesett a csatában, a "bölcsek tanácsa", hogy mentse a még menthetõt, a fiatal Edgart, Margit öccsét választotta királynak.
Neki azonban már semmi esélye sem lehetett a Hódító Vilmos vezetésével betört, gyõztes normannokkal szemben, akikrõl a történelem azt jegyezte fel, hogy a XI. század egyértelmûen az övék volt. Ebben a reménytelen helyzetben Edgar anyjával, Ágotával és két nõvérével, Margittal és Krisztinával Skóciába menekült, ahol akkor III. Malcolm uralkodott, aki arra használta fel az angliai zavarokat és az angolszász királyi család jelenlétét, hogy ismételten betörjön Angliába. Ő aztán - nyilvánvalóan angliai befolyásának növelése végett - feleségül vette Margitot, aki csak családjának unszolására lett az alattvalói által "véreskezû"-ként emlegetett Malcolm hitvese. De Margit személyében nem akármilyen királynét kapott Skócia.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.