Pestis: a középkori Magyarország legpusztítóbb járványa

Illusztráció

A pestis Magyarországon

A 14. század második felében a Yersinia pestis baktérium által kiváltott járvány, ismertebb nevén a fekete halál, elérte a Magyar Királyság területét is. A járvány 1349–1350 körül tetőzött, és a történészek becslései szerint a magyar lakosság akár 25–50%-a is áldozatául eshetett. A fertőzés a Dél-Balkán felől, Erdély irányából érkezhetett, és gyorsan elterjedt a kereskedelmi útvonalak mentén.

A betegség bubonikus, tüdő- és szeptikus formái ismertek voltak. A tünetek – láz, gyulladt nyirokcsomók, köhögés, vérzés – rövid időn belül halálhoz vezettek. A pestis gyors és brutális pusztítása teljes közösségeket sodort összeomlásba, városok és falvak néptelenedtek el, a gazdasági élet megbénult.

A gyógyítás kísérletei: orvoslás és babona határán

A középkori orvostudomány még nem rendelkezett a fertőző betegségek tudományos ismeretével. A betegségeket a testnedvek egyensúlyának felborulására, romlott levegőre vagy égi jelenségekre (mint például a bolygóegyüttállásokra) vezették vissza. Ennek megfelelően a kezelések elsősorban érvágásból, hánytatásból, gyógynövények alkalmazásából és füstölésből álltak.

A „rossz levegő” elűzése érdekében tömjént, borókát, gyantákat égettek, ecetes borral tisztították a sebeket, és fokhagymás főzeteket alkalmaztak. A gyógynövények közül népszerű volt a fekete üröm, a kakukkfű és a tárkony. A híres madárcsőrös maszk, amelybe illatszereket töltöttek, főként Nyugat-Európában terjedt el, Magyarországon nem vált általánossá.

A betegápolók közt csak kevés volt az egyetemet végzett orvos – legtöbb helyen borbélyok, javasasszonyok és füvesemberek látták el a betegeket. A tudományos ismeretek hiányában a gyógyítás gyakran inkább rontott a helyzeten, mintsem javított volna rajta.

Vallási válaszok: önostorozás és bűnbánat

A pestisjárvány a vallásos középkori ember számára Isten büntetésének tűnt. Ebből a meggyőződésből nőtt ki a flagelláns mozgalom, amely különösen Itáliában és a Német-római Birodalomban vált elterjedtté. Tagjai önkéntes vezeklők voltak, akik mezítláb, gyakran félmeztelenül vonultak városról városra, miközben énekelve, zsoltárokat mondva ostorozták saját testüket, bűnbánatot tartva az emberiség bűnei miatt.

Bár a mozgalom szervezetten főként nyugaton működött, hatása a Magyar Királyság peremvidékein is érzékelhető volt, különösen ott, ahol német és szláv telepesek éltek. A mozgalmat azonban az egyház rövid időn belül elítélte. VI. Kelemen pápa 1349-ben eretneknek nyilvánította a flagellánsokat, mivel tanításaik és tevékenységük az egyházi hierarchián kívül, sokszor ellene szerveződtek. Ennek ellenére a mozgalom jelentős hatást gyakorolt a pestis vallásos értelmezésére, és hozzájárult a kor vallási klímájának radikalizálódásához.

Félelem és bűnbakkeresés

A járvány okozta félelem és tehetetlenség gyakran bűnbakkeresésbe torkollott. A zsidókat Európa-szerte azzal vádolták, hogy kutakat mérgeztek meg, és így szándékosan terjesztették a fertőzést. A vádakat hamis tanúvallomások, kínvallatással kicsikart „beismerések” támasztották alá, és következményük gyakran véres pogrom lett.

A Német-római Birodalomban, Svájcban és Franciaországban egész zsidó közösségeket mészároltak le vagy űztek el. Magyarországon a helyzet valamivel mérsékeltebb volt, elsősorban a királyi hatalom védelme miatt. I. (Nagy) Lajos király a zsidó közösségek pénzügyi szerepét felismerve gazdasági és politikai okokból is védelmet nyújtott számukra. Ennek ellenére helyi zaklatások és korlátozások itt is előfordultak, különösen városokban, ahol a zsidók kereskedelmi és hitelezői tevékenysége versenyhelyzetet teremtett.

A pestis hatására felerősödő antiszemita indulatok hosszú távon hozzájárultak a zsidóellenesség társadalmi meggyökeresedéséhez Közép-Európában.

Gazdasági és társadalmi következmények

A járvány nyomán kialakuló munkaerőhiány súlyosan érintette a mezőgazdaságot és a földesúri gazdálkodást. A paraszti munka iránti kereslet nőtt, és bár ez helyenként megerősítette a jobbágyok alkuerejét, a földbirtokosok igyekeztek ezt korlátozni.

Az 1351-es Aranybulla megújítása, különösen a kilenced egységesítésére és a jobbágyköltözés szabályozására vonatkozó pontjai nem közvetlenül a pestisre adott válaszként születtek. A kilenced általános bevezetésére már 1342-ben sor került, célja a földesúri jövedelmek egységesítése volt. A szabad költözés korlátozása sem a pestisre adott reakció, hanem a már korábban is fennálló munkaerő-vándorlás visszafogására irányult – a járvány csupán felerősítette ezeket a törekvéseket.

A pestis tehát nem közvetlenül idézte elő a társadalmi és jogi változásokat, de felgyorsította a már korábban elindult gazdasági és jogi folyamatokat. A középkori jobbágytársadalom merevsége ezzel együtt is megingott, és a későbbi parasztmozgalmak társadalmi alapját részben ez a trauma képezte.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig