Férje őrülete jelentette az embermentő Bajor Gizi végzetét

Mentett ki embereket a Városmajor utcai nyilas házból, kápráztatott el börtönőrt Márianosztrán. Bajor Gizi életének végül nem a nyilasok, és nem a kommunisták, hanem – valószínűleg a háborús üldözés utóhatásaitól és agykéregsorvadásától megzavarodott – férje vetett véget 73 évvel ezelőtt, 1951. február 12-én.

Gyűlnek a fellegek

Az 1893-ban, Budapesten született Bajor Gizi az angolkisasszonyoknál nevelkedett. Habitusára azonban közel sem a konformizmus és az engedelmes szabálykövetés volt jellemző, jóval öntörvényűbb volt annál. Ennek bizonyítására élete során több drámai helyzetben is lehetőséget kapott.

Családja tudta és beleegyezése nélkül jelentkezett a színitanodába, ahol azonnal felismerték a benne rejlő képességeket. 1914-ben a Nemzeti Színház szerződtette, és mindössze egyetlen év megszakítással, egészen tragikus haláláig a társulat tagja maradt.

A következő években már főszerepeket osztottak rá. Az aranykorszak Hevesi Sándor 1922-es igazgatói kinevezése után köszöntött be számára, aki tulajdonképpen rászabta a színházi műsort. A sok szerepnek és tehetségének köszönhetően az 1920-as évek végére az ország egyik legismertebb és legnagyobb rajongással övezett színésznője lett.

Klasszikus, modern, drámai szerepekben és vígjátékokban is emlékezetes alakításokat nyújtott. Filmekben is játszott, de ezek messze nem hoztak akkora sikert számára, mint a színpadi produkciói. Kritikusai szerint a kamerák előtt nem volt képes abba az alkotói állapotba kerülni, mint a színpadon állva, telt házas közönség előtt.

Az első világháború őt is megviselte. A Kálvin téri Báthory-kávéházat üzemeltető édesapja tönkrement, nemsokára meg is halt. Vőlegénye, testvére és még sok számára fontos ember a frontra került. A húszas évei elején járó színésznőre hárult családja eltartása. Nem is nagyon volt más választása: sikeressé kellett válnia.

Háromszor házasodott, első férjéhez, Vajda Ödön ügyvédhez 1920-ban ment hozzá, és bár hét évvel később elváltak, de jó viszonyuk megmaradt. A második házastárs, dr. Paupera Ferenc országgyűlési képviselővel köttetett 1928-as frigy mindösszesen négy évig tartott. 1933-ban harmadik férjként dr. Germán Tibor tűnt fel. A neves orr-gégespecialistát rendelőjében ismerte meg, ahol fülbetegsége miatt kereste fel.

A németek 1944. március 19-i bevonulása után bejelentette, nem áll színpadra. Egy sokkal veszélyesebb szerepet öltött magára: hozzálátott zsidó származásuk miatt üldözött rokonainak, barátainak menekítéséhez. Korábban is ismert volt segélyező kezdeményezéseiről és művészek részére szervezett jótékonykodási akcióiról, ekkor azonban jó cselekedeteivel életveszélyt vállalt.

Védencei érdekében kezdetben kormányzói mentességet járt ki, aztán a svéd követet kereste fel diplomáciai védelemért. Amikor ez már nem volt elég, lakásában bujtatta többek között Tamási Áront, sok más színészt és írót, első férjét és családját, valamint Germán Tibort is. Germánt a munkaszolgálatos behívótól még meg tudta Bajor menteni, de a helyzet az őszi és téli nyilas razziák idején egyre nehezebbé vált.

Egyik alkalommal a reverendáján nyilas karszalagot viselő Kun páter tartott házkutatást a villában. A menekültközpont nem bukott le, de a gépfegyveres különítmény az éppen ekkor hazaérkező Vajda Miklóst és édesanyját (az első férj, Vajda Ödön fiát és Bajor Gizi utáni feleségét) elhurcolta. Őket másnap éjjel sikerült kiszabadítania a Városmajor utcai nyilas pártházból.

Vajda Miklós, a színésznő keresztfia – a Holmi 1997/3. számában – elevenítette fel ezt az epizódot: „Apámat és Germánt keresik. Utóbbi a manzárdszobában, egy beépített szekrény hátsó fala mögött kialakított fülkében ül, de zakója ott hever a szobában egy széken. Nem veszik észre. Anyámat és engem elvisznek. Bajor Gizi nem ekkor lép föl először a mentőangyal szerepében. A Városmajor utcai nyilasházban eltöltött két nap után – mialatt bennünket nem bántanak, de egy öregembert a szemem láttára vernek agyon, s egy nyilas orvos arra készül, hogy valamilyen vizsgálattal megállapítsa, a zsidó vér több-e bennem vagy a keresztény – éjszaka egyszer csak kinyílik az ajtó, amely mögött vagy harmincán szorongunk, és ott áll malomkerék nagyságú kalapban, királynői pózban Bajor Gizi a svéd követtel, aki németül kiabál. Két perc múlva szabadok vagyunk.”

Túl az ostromon

Germán Tibor sokakkal együtt egy szobába zárva élte túl az ostromot és súlyos lelki traumával szabadult fel. Orvosi állásába való visszahelyezése segítette ki a háborús depresszióból. Bajor Gizi is visszatért a színházi életbe, 1948-ban az elsők között vehette át a Kossuth-díjat.

A Major Tamás vezette Nemzeti Színházban azonban egyre inkább háttérbe szorult. A színház, mint minden művészeti ág a pártállam elképzelései szerint a politikai propagandát kellett, hogy szolgálja. Heves politikai és művészeti viták és a Szabad Nép-félórák hangulata lengte be az épületet.

Bajor Gizit a 20. századi Magyarország egyik autoriter rendszere sem hagyta munka nélkül. A közeli barátként megmaradt első férj feleségét, Vajda Ödönnét 1949 végén rémhírterjesztőként tartoztatták le.

A színésznő újra akcióba lépett: Rákosi Mátyást levelekkel és kérelmekkel bombázta, a párt belső köreivel kapcsolatban álló ismerőseivel üzentetett, csatasorba állított mindenkit. Igazán hatást elérni azonban leginkább a márianosztrai börtönőröknél tudott, amikor 1950 nyarán Vajdánét meglátogatta.

A nem mindennapi jelenetet szintén Vajda Miklós örökítette meg: „Nagy ruháskosárba élelmet, fehérneműt, szappant, cigarettát csomagol össze, hatalmas mennyiséget. [… ] Az akció nincs előkészítve, hétköznap van – és ez a kegyetlenségéről hírhedt nő Gizi neve hallatán hanyatt-homlok, a megtiszteltetéstől valósággal röpdösve jelenik meg a kapuban, hajlongva, irulva-pirulva tessékel az irodájába. Mikor megtudja, minek köszönheti a látogatást, fölhozatja anyámat, akinek Gizi mindenekelőtt azonnali zuhanyozást eszközöl ki, majd pedig alaposan megeteti.”

Vajdáné 1950 szilveszteri szabadulása Bajor Gizi utolsó jó cselekedete és sikere volt. A történethez hozzátartozik, hogy halála után néhány hónappal újra bezárták a nőt, de ez csak néhány hónapig tartott, ezúttal Gobbi Hilda és Palló Imre operaénekes vállalta magára a mentőangyal szerepét.

Bajor Gizi halála körül a kortársak körében sok találgatás és legenda kapott szárnyra. A legvalószínűbbnek azt tartják – a közeli ismerősök elbeszélései alapján –, hogy férje megzavarodott, és felesége fülbaja mögé halálos agydaganatot vizionált.

Rögeszméjévé vált, hogy meg fog süketülni és nem fog tudni többet játszani. Ez a képzet annyira elhatalmasodott rajta, hogy 1951. február 12-én a szokásos vitamininjekció helyett morfiumot adott neki, majd ezután magával is végzett.

Bajor Gizi hallásproblémáját a boncolás gyógyultnak minősítette, és semmi olyan elváltozást nem találtak, ami aggodalomra adhatott volna okot. Germán Tibornál pedig – elméje épségére is kiható – agykéregsorvadással magyarázták imádott és rajongott feleségével kapcsolatos kényszerképzeteit.
A klinikai munkatársak utólag bevallották, hogy érzékelték a professzor viselkedésének megváltozását, de azt az erős öregedésnek vagy átmeneti problémának tudták be.

Halálának első évfordulóján – Gobbi Hilda kezdeményezésére – a budai villában megnyílt az ország első színész emlékmúzeuma. Abban az épületben, ahol Bajor Gizi a sikerek mellett sok igazságtalanságot és még több olyan váratlan, a fizikai és lelki felkészülésre esélyt alig hagyó eseményt élhetett át, amelyek minden színészi és improvizációs képességét próbára tették.

Miért ez a villa és miért Bajor Gizi?

Az eredetileg földszintes, neobarokk családi villát fivére, Beyer Rudolf vásárolta meg 1928-ban, de az igényes átalakítás már a művésznő – és Országh Béla építészmérnök – érdeme. Germán Tiborral 1933-ban költöztek ide, otthonuk a második világháború előtti időszak művészvilágának kedvelt találkozóhelyévé vált.

A hétköznapi embereket és a sajtót is foglalkoztatta, hogyan telik a közönségkedvenc nem mindennapi élete. A Film, Színház, Irodalom című folyóirat munkatársai az 1942. június 5-én megjelent lapszámban úgy emlékeznek meg a színésznő otthonában tett látogatásról, mintha a paradicsomba érkeztek volna: „A hollywoodi spanyol kastélyokhoz hasonló Pilsudszki-úti villa lángol a tűző júniusi napfényben, ahogyan benyitunk a »bástyakapun«.” Továbbá azt is hozzátették: „[…] ez a hely igazán hivatva van arra, hogy boldog emberek boldog otthona legyen.”

A vidám évek sem tartottak örökké, a háború viharos időszakában a villa menedékül szolgált üldözöttek, köztük zsidók számára is. Bajor Gizi mindent megtett, hogy védenceinek ne essék bántódása, többek között itt vészelte át Budapest ostromát Tamási Áron is.

Juszt László 1987 karácsonyán készített interjút Gobbi Hildával, amelyben a művésznő a következőképpen nyilatkozott: „Tébolyultan azt éreztem, hogy ez lehetetlen, hogy ezen az ágyon más aludjon.” Beszámolt arról is, hogy a gyászoló család – a saját lakrészt leszámítva – átengedte az épületet az új múzeumnak.

Ígéretét egy évvel később valóra váltotta: a színésznő egykori otthona, a Bajor Gizi Színészmúzeum 1952. február 12-én, egy keddi napon tárta ki kapuit a látogatók előtt. A Filmhíradó egy rövid összeállítást is készített Gobbi Hilda tárlatvezetéséről, ahol még azt is hallhatjuk, hogy a bakeliten Bajor Gizi is életre kel.

A már említett 1987-es interjúban Gobbi Hilda egy humoros történetet is megosztott: a házban élő NSZK nagykövet gyermeke a megnyitón egy virágcsokorral köszöntötte a színésznőt, miközben az aggódó német édesanya megkérdezte: „Nekünk mikor kell kimennünk? Mert, hogy ezt is elfoglalja, az biztos” – Gobbi erre tömören csak azt a választ adta, hogy „Igen”, és évekkel később valóban elfoglalta lakrészüket a múzeum.

A rendelkezésre álló tér így is véges volt, ezért hosszas mérlegelés után Jászai Mari és Márkus Emília kapott önálló emlékszobát (természetesen Bajor Gizi mellett). A gyűjtés évről évre folytatódott, miután az intézmény 1953-tól már az Országos Színháztörténeti Múzeum kötelékében működött tovább.

Gobbi Hilda nem kerülhette meg a kérdést, hogy esetleg nem gondol-e arra, hogy ő maga is helyet kaphat az általa megálmodott szentélyben. Halála előtt néhány hónappal Juszt Lászlónak azt felelte, hogy volt egy virágokkal teli üres folyosó, amelyet régóta fel akart tölteni színésztársai emlékeivel. A felvetése után munkatársai fanyalogtak – hogy miért, az közel sem megoldhatatlan rejtély: „Mert engem akartak oda bepaszírozni, de majd csak találnak valami lukat” – mondta a színésznő, aki önmagáról halála után csak egy fényképet helyezett volna el az emléktérben.

Arra a kérdésre, hogy a következő színészgenerációnak hol lesz majd helye, azt a reményét fejezte ki, hogy az utókor nem hagyja veszni emléküket. „Kit tetszene megbízni vele?” – hangzott Juszt László kérdése. „Én senkit” – hangzott Gobbi Hilda válasza. „Mert ehhez egy őrült kell. […] Pillanatnyilag nem adnám át a stafétabotot senkinek, mert ehhez nagyon erőszakosnak kell ám lenni!” A színésznő 1988-as halála után két évvel saját emlékszobát kapott a múzeumban.

2002-ben megtörtént a villa tereinek újragondolása. A földszinten megmaradtak a Nemzeti Színház kiemelkedő egyéniségei köré komponált emlékszobák (2010-tól „Szép ház, nagy park közepén…” címmel nyílt állandó kiállítás), míg az emeleten tematikus tereket alakítottak ki, ahol a színművészet különböző területei (például operett és táncművészet) iránt érdeklődő látogatók a színház kulisszatitkaiba is bepillanthatnak.