Hittek-e a középkori emberek Artúr király létezésében?

2021. augusztus 4. 10:29 Múlt-kor

Habár a történelem során rengeteg „história” keletkezett, amely „bizonyítja” a mitikus Artúr király létezését, és még pontos történelmi meghatározást is ad személyének – brit uralkodó, római hadvezér, vagy akár szarmaták egy csoportjának vezetője – a tényleges bizonyítékok halmaza igen gyér. Bármilyen meglepő, az Artúr létét övező vita nem korunk találmánya, és nem is az Artúr-mondakör által valósággal megbabonázott viktoriánus Angliában kezdődött: már a középkori forrásokban is felfedezhetünk kétségeket.

Korábban

A király követelése

William Caxton, az angol nyomdászat késő középkori megteremtője 1485-ben adta ki Sir Thomas Malory író Artúr halála (Le Morte d'Arthur) című művét, amely az Artúr-mondakör klasszikus középkori feldolgozásának számít. A műhöz csatolt előszavában Caxton ha óvatosan is, de teret ad a szkeptikus véleményeknek.

A könyvkiadó azzal indít, „sok nemes és különböző úriember” biztatta arra, hogy Artúr király és a Szent Grál történeteit is kiadja könyvként, e megjegyzés azonban még könnyen lehet egyszerű „marketingfogás” is. Kijelenti, hogy Artúr egyike annak a „kilenc méltó embernek”, akikre mindenkinek példaként érdemes tekintenie.

Ekkor már régóta létezett e kilenc személy listája, amely három „pogányt” (Hektor, Nagy Sándor és Julius Caesar), három zsidót (Józsué, Dávid király, illetve Júdás Makkabeus), valamint három keresztényt (Artúr király, Nagy Károly, és Bouillon Gottfried) tartalmazott. Caxton előszava szerint amikor egy Gottfriedről szóló könyvet mutatott be IV. Eduárd királynak, az uralkodó „azonnal” követelte, hogy Caxton jelentessen meg egy Artúrról szóló könyvet is – nem csupán azért, mert Artúr a lista többi tagjával szemben angol volt, de azért is, mert bőséges forrásanyagból dolgozhat.

Az előszó itt vesz egy igen érdekes fordulatot: Caxton azt feleli Eduárdnak, „sokféle ember van ama véleményen, hogy nem volt ilyen Artúr, és hogy minden róla írt könyv csupán kitalált mese.” De miért kételkednének ennyien abban, hogy Artúr létezett? Ugyanazon okokból, amiért napjainkban: „mert némely krónikák nem tesznek róla említést, s nem emlékeznek semmivel sem rá, sem lovagjaira.”

Tehát a 15. század végén is sokan ismerték eléggé a krónikaanyagot ahhoz, hogy tudják, Artúr igencsak feltűnő módon hiányzik e szövegek egy jelentős részéből. Ráadásul, ha hihetünk Caxtonnak, az angol történelem e szakaszában Artúr kimondottan alacsony népszerűségnek örvendett: „csoda, hogy nem népszerűbb saját országában, de talán illeszkedik Isten szavához, mely azt mondja, egy próféta sem kedves az ő hazájában.”

A könyvkiadó óvatosan úgy fogalmazza meg érvelését, hogy eltávolítsa magát az Artúr-legendáriumot hamisnak gondolóktól – ami érthető is, hiszen leírja, éppen a királyi udvar egy tagja mondta neki, hogy Artúrban kételkedni „merő bolondság és vakság” –, de azon kijelentésétől, hogy Artúr sok krónikából hiányzik, nem tágít. Ha elhisszük, hogy e „sokféle ember” valóban több, más személy, és nem csupán retorikai eszköz Caxton saját véleményének prezentálására, akkor arra következtethetünk, hogy olvasótábora nem csupán érdeklődik az angol történelem iránt, de elvárja, hogy annak leírása tényszerű legyen, és ne tartalmazzon fiktív királyokat.

következő oldal 1 / 2