Feltárják a waterlooi csata tábori kórházát
2019. június 25. 09:51 MTI
A szakemberek azt remélik, hogy az egykori tábori kórház körüli térség felfedi a csata alatt és után az életek megmentésére utaló erőfeszítéseket. A kórházban a felcserek és az orvosok érzéstelenítés nélkül műtöttek, végtagokat amputáltak, sebeket varrtak be.
Korábban
„Mont-St-Jean a szenvedés és a kitartás helyszíne volt. Lehet, hogy legalább hatezer sebesültet láttak el itt. Amikor az ágyúk eldördültek, a térség mezőgazdasági épületeit elárasztották sebesültekkel” – idézte Tony Pollardot, a Glasgow-i Egyetem professzorát, a feltárások vezetőjét a The Guardian című brit napilap.
„Sokan haltak meg itt. Soha nem tárták fel ezt a területet. Egy régész számára páratlan lehetőség, hogy az életmentésre utaló bizonyítékokat keressen” – tette hozzá.
A waterlooi csatamezőnek nincs temetője, egy múzeum és emlékmű jelzi, hol zajlott az európai történelem egyik leghíresebb csatája. A halottakat elégették vagy jel nélküli sírokba temették, a csontokat a gazdák trágyaként használták.
A régészek munkáját segíteni fogja a brit és a holland hadsereg huszonöt, 19 és 70 év közötti olyan katonája is, aki megsebesült Irakban, illetve Afganisztánban, vagy poszttraumás stresszben szenved. Korábbi régészeti feltárásoknál bebizonyosodott ugyanis, hogy jól hat rájuk az ilyen tevékenység.

Hetvenkétezer francia, hetvenezer brit és szövetséges, valamint mintegy harmincezer porosz katonát vetettek be az 1815. június 18-ai waterlooi csatában, amely Bonaparte Napóleon francia császár utolsó összecsapása volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Egyiptom
- Piramist mindenkinek!
- Sepszeszkaf masztabája újra a figyelem középpontjában
- Történelemformáló szenzáció: az egyiptomi piramisok alatt egy komplett várost találhattak a tudósok
- A Rosette-i kő: az ókori Egyiptom titkainak kulcsa
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban"
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László
- III. Ramszesz magas rangú parancsnokának sírját fedezték fel
- Vasbilincseket találtak a ptolemaioszi aranybányában
- A robotkutya elődje: mechanikus eb az ókori Egyiptomból
- Jön a részleges napfogyatkozás, mi pedig jövünk az ehhez kapcsolódó mítoszokkal 17:37
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20