Meghal Ruttkai Éva színésznő
2004. május 21. 12:25
Budapesten született 1927. december 31-én, Pályáját ötéves korában gyermekszínészként kezdte Lakner Artúr gyermekszínházában. Színészmesterséget Makay Margittól tanult. 1945-ben Jób Dániel szerződtette a Vígszínházhoz, amelynek kis megszakítással - 1948-51-ig a Nemzeti Színházban játszott - haláláig tagja maradt. Egyike volt kora legkiválóbb színésznőinek. Könnyed naivaszerepektől, ifjú hősnőktől elindulva egyre elmélyültebb alkotóvá érett. Emlékezetes alakítása a Szent Johanna, a Rómeó és Júlia, Az angliai Erzsébet címszerepe, A néma leventében Zilia Duca, a Macska forró bádogtetőnben Maggie, Az Amerikai Elektrában Lavinia, a Ványa bácsiban Jelena Andrejevna, Az öreg hölgy látogatásában Claire szerepe. Felvevőgép elé először még gyerekként állt 1934-ben a Lila ákác forgatásakor. Később több mint félszáz filmszerepben csillogtatta sokoldalú tehetségét, játszott többek közt az Egy pikoló világos, a Butaságom története, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, az Utazás a koponyám körül, a Szindbád című filmekben (utóbbiakban férje, Latinovits Zoltán partnereként). 1989-ben könyvet jelentetett meg Parancsolj tündérkirálynőm! címmel. A Kossuth-díjat 1960-ban kapta meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap