Beperelték Nagy-Britanniát Izrael létrejöttében játszott szerepe miatt
2015. május 5. 16:35 MTI
Kairóban beperelte egy palesztin szervezet Nagy-Britanniát, amiért aktívan hozzájárult Izrael állam létrejöttéhez az első világháború idején - adta hírül kedden a Daily News Egypt című napilap.
Korábban
A keresetet benyújtó szervezet célja, hogy "helyreálljon a palesztinok joga a földjükhöz, amelyet elrabolt tőlük" az 1917. november 2-án kiadott, úgynevezett Balfour-nyilatkozat.
A szóban forgó levélben Arthur James Balfour egykori brit külügyminiszter afelől biztosította a hazájában tevékeny cionista mozgalom vezetőjét, hogy kormánya támogatja egy "zsidó nemzeti otthon megteremtését Palesztinában". A nyilatkozat óva int ugyanakkor minden olyan lépéstől, amely "megsérti a meglévő palesztinai nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait".
A kereset elbírálása során egy kairói bíróság hétfőn úgy határozott, hogy az ügy a hatáskörébe tartozik. A Palesztin Népi Kampány az Egyesült Királyság Bepereléséért nevű szervezet alapítójának célja Nagy-Britannia felelősségre vonása a "palesztin nép ellen elkövetett izraeli bűnök miatt". Vezetője, Avani el-Hábet szerint az eljárás célkeresztjében a brit miniszterelnök áll, de a bíróság hétfői döntése után Franciaországot, Németországot, Olaszországot, az Egyesült Államokat, valamint az egyiptomi külügyminisztériumot és az ENSZ-t is bevonni készülnek a perbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap