Szerelem az Óbirodalom korából

2013. november 18. 15:35

A Merititész nevű papnő és Kahai, a fáraó palotájában fellépő énekes szerelmi története 4400 évvel ezelőtt játszódott, s egy egyiptomi sír falán maradt fenn. A sírbolt színes képeit most tették közzé először a kutatók, akik a korabeli ritka, halálon túli szerelmi megnyilvánulásból arra következtettek, hogy az egyiptomi nők a férjeikkel közel egyenrangúnak számítottak.

Korábban

A szerelmesek és a gyermekeik, illetve vélhetően az unokáik nyughelyét biztosító szakkarai sírt az ausztrál Macquarie Egyetem egyiptológusai vették górcső alá. A párt ábrázoló legszebb kép egy festett relief, amelyen a férfi és a nő egymás szemébe néznek, miközben Merititész jobb kezét Kahai bal vállára teszi. Ez a kép a későbbi korokban nem keltett volna különösebb feltűnést, azonban az Óbirodalom idején (i. e. 27-22. század) a szeretetnek ilyesfajta megnyilvánulása rendkívülinek számított. „Csak néhány példa maradt fenn a hozzájuk hasonló, szemtől szemben álló párokról a piramisépítő fáraók időszakából” – magyarázta Miral Lashien, az ausztrál egyetem kutatója. „Ezen a képen egy egymáshoz kivételesen közel álló párt láthatunk” – tette hozzá.

A képen látható jelenet és a sír egyéb helyein feltárt ábrázolások azt mutatják, hogy az Óbirodalom idején a nőket sokkal inkább egyenrangú partnerként kezelték, mint azt a tudósok eddig gondolták. „Kahai sírja az egyik legjobb példa a feleség szerepére, aki ugyanolyan fontossággal bír a síron belül, mint férje” – mondta a kutató.

Az ábrázoláson Kahai parókát, gallért, szoknyát, karkötőt és leopárdbőrt visel, s egy jogarhoz hasonló tárgyat tart, amely a szakértők szerint a hatalmat és a felelősséget hivatott szimbolizálni, ugyanis ő volt a fáraó palotájában fellépő éneklők vezetője. Merititész egy hosszabb parókát visel, továbbá egy szélesebb gallért, karkötőket és egy hosszú szűk ruhát vállpánttal. Ebben semmi meglepő nincs, ugyanis a fedetlen kebel ruhából történő „előbukkanása” nem volt szokatlan az egyiptomi nőknél.

Magát a sírt 1966-ban fedezték fel, de a róla szóló publikációk akkor még csupán fekete-fehérben örökítették meg a ritka ábrázolásokat. 2010-ben egy újabb kutatócsapat kezdte vizsgálni helyszínt, s mára érett be munkájuk gyümölcse. „Ez a sír az egyik legszínesebb az Óbirodalomban és már megérdemelt egy színes kiadványt” – írta a frissen megjelent, Kahai és családja nyughelye című könyvében Lashien.

A sír felfedezésekor mumifikálódott testeket is találtak a helyszínen, ám mivel az egyiptomiak a későbbi korokban is gyakran „újrahasznosították” a sírhelyet, a kutatók szerint szinte kizárt, hogy az eredeti család maradványait találták volna meg. A régészeti és a művészeti bizonyítékok a szakértők szerint arra utalnak, hogy a sírbolt Neuszerré király idejében épülhetett.

A régészek szerint Kahai és családjának sírhelye azért is ilyen díszes, mivel ő – akinek címe a rejtélyes „két ház énekeseinek felügyelője” volt – és fiai a fáraó palotájában dolgoztak. A sír ábrázolásai zenei tevékenységükbe is bepillantást adnak, ugyanis az egyik reliefen két ember énekel, a többi zenész pedig hárfán és furulyán játszik. A magasztos címe ellenére főhősünk valószínűleg maga sem hagyta abba az éneklést, s adminisztratív feladatai mellett továbbra is dalolt az egyiptomi főségeknek. Lashien szerint ugyanakkor eddig még nem találtak bizonyítékot arra nézve, hogy valaki úgymond „teljes állásban” egyfajta zenekarvezetői posztot töltött volna be a királyi központban.

A feliratok szerint a sikeres zenész élete nem volt tragédiáktól mentes: a hieroglifák arról árulkodnak, hogy felnőtt fiai közül egyiket, Nefert saját maga temette el. Az ábrázolások szerint a fiú után több félárva gyermek maradt, sőt feleségét is áldott állapotban hagyta el. A sírhely egyébként egyfajta megnyugvást hozott a rokonoknak, hiszen az egyiptomi hitvilág szerint itt találkozhatott az élő a holttal. Minderre öt darab, képekkel díszített, sehova sem vezető ajtó adta meg a lehetőséget, amelynek segítségével az elhunyt „visszatérhetett” az evilági szeretteihez, akik gondoskodásuk jeleként az ajtó elé gyakran ételt helyeztek.