Britanniában is balzsamozták halottaikat az egyiptomiak
2013. szeptember 24. 17:51
Kétezer éves múmiákat rejthet a föld az angliai Barnsley utcái alatt – állítja egy brit régész, aki szerint mindez azt jelenti, hogy az ókori Egyiptom temetkezési szokásai idővel a Dél-Yorkshire megyei városban is meggyökeresedtek.
Korábban
Miután Egyiptom Antonius és Kleopátra bukása után i.e. 31-ben a Római Birodalom provinciája lett, néhány egyiptomi felkerekedett és keresztül-kasul bejárta Európát, ahova magukkal vitték temetkezési szokásaikat. Ennek az egyik legérdekesebb bizonyítéka az a gipszöntvény, amelyet az angliai Barnsley mellett találtak, s amely egykoron egy bebalzsamozott, vászonba tekert, i.sz. 300 körül elhunyt gyermek maradványait "oltalmazta".
A skót és az ír mitológia is megemlékezik egy bizonyos Scota nevű egyiptomi hercegnőről, aki Skóciában (vagy Írországban) ért partot, miután kihajózott Egyiptomból. A Scota-féle utazás valóságtartalma azonban erősen kétséges; s bár az ókorban valóban járhattak egyiptomiak Britanniában, rövid ott-tartózkodásuk során nem sok nyomot hagytak maguk után.
Szakértők szerint az egyiptomiak, ha már ott jártak, igyekeztek alkalmazkodni a yorkshire-i csapadékos klímához, így például a mumifikálás során gipszet használtak. A római hódítás korából ismert egyiptomi istenszobrok és pénzérmék, illetve az emberi csontokon végzett vizsgálatok egyértelműen kimutatták a korai egyiptomi kapcsolat meglétét.
Joann Fletcher professzor azt reméli, hogy az egyik egyelőre még feltárásra váró barnsley-i temetkezési helyen akár egy egész múmia is napvilágra kerülhet. „Bizonyítékok mutatják, hogy Nagy-Britanniának ezen a részén az ókoriak az egyiptomi szokásoknak megfelelően bebalzsamozták, mumifikálták és vászonnal betekerték halottaikat. A csontokon végzett vizsgálatok szerint eme személyek Észak-Afrikában születtek és nevelkedtek” – mondta el Fletcher.
Barnsleytől néhány kilométerre északra, Pollingtonnál, illetve Yorknál és Castlefordnál már találtak példákat az egyiptomi mumifikálási technikára. Fletcher szerint "a régészet Szent Grálja" minden bizonnyal az lenne, ha végre az első ép múmia is előkerülne az országban, amire a Barnsley melletti Thurscoe-nál minden esélyük megvan, így most erre fordítják erejüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.