Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban?
2013. május 16. 18:07 MTI
Voltak súlyos atrocitások
Szakály Sándor nem vitatta ugyan a közölt dokumentumok eredetiségét, de a tartalmi hitelesség szempontjából súlyos kritikákat fogalmazott meg. Álláspontja szerint a periratokkal ellentétben egy magyar tábornok soha nem mondhatott olyat, hogy "fasiszta kormányom", továbbá erősen kétségessé teszi a jegyzőkönyvek életszerűségét, amikor iskolázatlan, félanalfabéta emberek precíz statisztikai adatokat sorolnak arról, hogy egy-egy terület műszaki eszközeiben, állatállományában milyen veszteséget okoztak a magyar katonák. A szakember szerint ezt különösen annak fényében kell kritikusan vizsgálni, hogy a szovjet főparancsnokság a visszavonulás során a "felperzselt föld" taktikáját alkalmazta, azaz, amit nem tudott magával vinni, azt inkább elpusztította, hogy ne kerüljön az ellenség kezére.
Szakály Sándor és Számvéber Norbert egyaránt kifogásolta, hogy a kiadvány hadtörténeti szempontból számos pontatlanságot, tévedést tartalmaz. Ungváry Krisztián ugyanakkor elmondta azt is: a magyar csapatok szerinte "iszonyatos rémtetteket" követtek el, továbbá a holokauszt részeseivé is váltak, például azzal, hogy gettókat ürítettek ki és katonailag a tömeges kivégzések helyszínén is biztosították a területet. Igaz, erről értesülve a parancsnokság egy idő után megtiltotta a magyar csapatoknak az ilyen akciókban való részvételt, Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök pedig egy ízben személyesen akadályozta meg több száz zsidó kivégzését.
Szakály Sándor szerint is kétségtelenül voltak súlyos atrocitások a szovjetunióbeli magyar megszálló csapatok körében, de a népirtás fogalma az ő esetükben kétséges, nem bizonyítható. Számvéber Norbert is azt erősítette meg, hogy szerinte a magyar csapatok nem csatlakoztak a németek által már a háború megindítása előtt kidolgozott faji alapú népirtáshoz, de való igaz, hogy a partizánháború során tömeges kivégzések is történtek.
Romsics Ignác hozzászólásában többször felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar csapatok kegyetlenkedése jobbára az erős partizántevékenységhez kötődött, és azokon a területeken, ahol nem voltak ellenállók, alig fordult elő magyar részről atrocitás. Ezzel összefüggésben Szakály Sándor megjegyezte: senki nem vitathatja, hogy a partizán a hazáját védi, ezt elismeri a hadijog is, és a partizán abban tér el a terroristától, hogy felelős parancsnokság alatt áll, fegyverét nyíltan viseli és megkülönbözteti magát a civil lakosságtól.
Romsics Ignác és Ungváry Krisztián egyaránt figyelmeztetett arra, hogy a német-szovjet háború nem egyszerűsíthető le a rossz és a jó harcára. Ezt támasztja alá szerintük többek között a két ország külügyminiszterei által 1939 augusztusában megkötött Molotov-Ribbentrop paktum, amely a közép-kelet-európai érdekszférák, köztük a független Lengyelország felosztását rögzítette, vagy az a jelenség, hogy a Szovjetunió egyes területein virággal fogadták a hódítókat, a Moszkvából irányított partizánok pedig a civil lakosság, saját honfitársaik terrorizálásával kezdték a támadók elleni harcot.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Tárgyalások és átalakulás helyett vérbe fojtották a Tienanmen téri tüntetéseket tegnap
- A windsori kastélyba zárva töltötte utolsó éveit III. György király tegnap
- Valóban csak a legendákban jelentek meg a nők a harcmezőkön? tegnap
- Hét magyar sors Trianon árnyékában tegnap
- Az első magyar történelmi kalandfilmsorozatok tegnap
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben tegnap
- Gyászba borult Magyarország a trianoni békeszerződés aláírásának napján tegnap
- Hivatalnoki munkája során találkozott a bürokrácia abszurditásával Kafka 2023.06.03.