Megállíthatatlan az illegális kincsvadászat Egyiptomban
2012. május 17. 15:30
Az egyiptomi forradalom által teremtett káoszt kihasználva tolvajok özönlötték el az észak-afrikai országot, hogy megszerezzék Egyiptom fáraói örökségét. Az ősi templomok közelében és az elszigetelt sivatagi helyszíneken történő illegális ásatások becslések szerint a százszorosára nőttek az elmúlt 16 hónapban.
Korábban
Miután az egyiptomi felkelés megdöntötte Hoszni Mubarak 29 éves uralmát, a biztonsági rendszer számos helyen összeomlott, a rendőrség egyszerűen felhagyott a munkával. A fosztogatási hullám betetőzéseként tavaly a régészeti raktárt is kirabolták, nem beszélve Kairó híres Egyiptomi Múzeumáról, az ország legnagyobb gyűjteményéről. A régészek és a régiségek védelmével foglalkozó hatóságok elszörnyedve állnak az esetek előtt, s igyekeznek mindent megtenni a csempészet megelőzése érdekében, miközben az európai és amerikai aukciós házak árverésein egyre több egyiptomi tárgy jelenik meg.
„A bűnözők annyira merészek lettek, hogy már a legjelentősebb területeken is – beleértve a gízai nagy piramisokat, az ehhez közeli egyéb építményeket, Luxor templomait – ásnak” – mondta Abdel-Rahim Hasszan vezérőrnagy, az idegenforgalomért és a régiségekért felelős rendőrkapitány. „Ez már nem a szegénység motiválta bűnözés. Ez a kapzsiságból fakad, amit tanult emberek irányítanak” – fűzte hozzá.
Egy olyan országban, amelynek civilizációját több mint ötezer éves homok fedi, az illegális ásatások már régóta problémát jelentenek. Rengeteg kincs lapul a föld alatt, azonban a biztonság elégtelen, a kincskeresések pedig gombamód szaporodnak: a Mubarak-ellenes felkelés 2011-es kezdete óta 5697 esetről tudnak, ami százszor több, mint az előző év számadatai az egyiptomi belügyminisztérium jelentése szerint.
Az ezzel kapcsolatos bűncselekmények száma is megnövekedett: 1467 tiltott régiségkereskedelmet és 130 külföldre történő csempészetet regisztráltak a hatóságok. Legalább 35 ember vesztette életét az illegális ásatások körüli incidensek során, amely számban benne foglaltatik az a tíz ember is, akiket Naga Hamadi városában idén márciusban élve eltemetett a rájuk ömlő föld, miközben kincsek után ástak. Többen a tolvajok közti heves viták során lelték halálukat; de ezek csak a rendőrség által már feltárt bűnesetek.
A minisztériumi tisztségviselők szerint a bűncselekmények számának megugrása a Mubarak elleni felkelés következtében összeomló bűnüldözési szervek számlájára írható. Az új hatalomnak pedig még nincs meg a „politikai tekintélye”, hogy megfelelő módon tudja kezelni a problémát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05