Átvezénylés pecsételte meg a kilencedik légió sorsát
2010. szeptember 1. 09:46
A legújabb mozifilmekkel szemben nem a piktek mészárolhatták le Róma kilencedik légióját - vélik a történészek. Az egyesek által ízlésbűnözőknek tartott katonákat egyszerűen áthelyezhették, és eltűntek a feledés homályában.
Korábban
A katonák története számtalan romantikus könyv és film alapját képezi, így a pár hete nálunk is látható Centúrió, vagy épp a Kevin Macdonald által rendezett, The Eagle of the Ninth című, hamarosan bemutatásra kerülő produkció is az ő állítólagos sorsukat mutatja majd be.
A kilencedik légiót i.e. 65-ban alapították, katonái előbb Hispániában és Galliában küzdöttek, majd i.sz. 43-ban részt vettek a Claudius által vezetett britanniai expedícióban is. Segítettek fenntartani a rendet a szigetországban, mígnem 61-ben Boudicca lázadása során súlyos veszteségeket szenvedtek el. 117 körül aztán eltűntek a krónikákból: egyesek szerint a piktek ellen kivezérelt hadsereget a teutoburgi erdőhöz hasonló ütközetben mészárolták le - ahogy ez később a köztudatba is átkerült.
A történészek azonban egy jóval egyszerűbb megoldást sejtetnek emögött: ezek szerint a légiót egyszerűen átvezényelték a Rajna-völgybe, ahol aztán a beolvasztották őket a helyőrségekbe. A korábbinál jóval hétköznapibb feladatokat kaptak, és ezzel eltűntek a történelem homályában. Biztosat azonban ők sem tudnak: a források hiánya miatt akár más is történhetett velük.
Egy új régészeti felfedezés a légió katonáinak világibb oldalára világít rá: a nemrég nálunk is bemutatott Healam Bridge erődjének ásatásakor egy, a katonákat ruhával, cserépedényekkel és más felszerelésekkel ellátó ipari komplexum maradványai kerültek elő. A leletek alapján az is kiderült, hogy a katonák zoknival hordták a szandált, amelyet a The Guardian tudósítója egyenesen ízlésbűnözésnek tart, és szerinte „csupán ezt az egy dolgot köszönhetjük a rómaiaknak”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap