Szászánida-kori tűztemplomot fedeztek fel Iránban
2010. július 7. 09:51
A Szászánida Birodalom korából (i.sz. 224-651) származó tűztemplomot tártak fel Irán középső részén, Isfahan-tartományban, Kásán városától 7 kilométerre északkeletre.
Korábban
A kereszt alakú épületnek négy bejárata volt, amelyek az egyedülálló stukkókkal díszített tűzoltárhoz vezettek. Az oltár talapzatánál is díszes stukkódarabokat tártak fel az iráni régészek. Az agyagtéglákból emelt épület falait gipszpárkányok ékesítik, a fölöttük lévő felületet okkerfestékkel színezték, a padlót pedig gipszréteggel "vakolták be".
A régészek feltételezése szerint a templomot a Szászánida Birodalom bukása után is használhatták Zoroaszter (Zarathustra) követői, a padlót borító gipszvakolatra ugyanis újabb és újabb rétegeket vittek fel. "Az effajta szászánida vallási építészet emlékeire korábban Irán déli részén bukkantunk, ám ez az első eset, amikor az ország középső részén is találunk ilyen stílusjegyeket viselő templomot" - hangsúlyozta Mohszen Dzsaveri ásatásvezető régész. A tűztemplom a térségben 2005-ben felfedezett két szászánida város egyikéhez tartozott.
Dzsaveri közlése szerint a homokkal betemetett települések csaknem teljesen érintetlenek, így a közeljövőben tervezett feltárásuk során a tudósok sok mindent megtudhatnak arról, hogy hogyan zajlott a városiasodás folyamata a térségben, s hogyan ment végbe a "vallásváltás", amikor a zoroasztrizmus az iszlámnak adta át a helyét.
A Szászánida Birodalom ókori iráni központú birodalom volt, a Szászánida-dinasztia alapította 224-ben és 651-ig, az arab hódításig állt fenn. A Párthus Birodalom helyére lépett, amelynek utolsó uralkodóját, V. Artabanoszt, a birodalomalapító I. Ardasír (Artaxerxész) megverte a csatában és 224-ben bevonult Ktésziphónba, a párthus fővárosba. A szászánidák a párthusok laza államszervezetével szemben erősen központosított, despotikus államot hoztak létre. A birodalmat erőteljes terjeszkedési törekvések jellemezték, hatalma csúcsán területe Szíriától Indiáig, a Kaukázustól a Perzsa-öbölig terjedt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap