Legalizálnák az abszintot a franciák
2010. június 15. 11:52 The Daily Telegraph
Közel száz éves tiltás után újra legális lehet az abszint Franciaországban, így bárki szabadon keresheti a 19. századi bohém művészek Zöld tündérét.
Korábban
A legenda szerint Van Gogh is ezen ital fogyasztása közben alkotta meg festményeit, és vannak, akik szerint abszint hatása alatt állhatott akkor is, amikor lenyisszantotta a fülét. A Zöld tündérért azonban Degas, Toulouse-Lautrec és Picasso is rajongtak, akik ötórai italként vették magukhoz, egy kanálnyi cukor kíséretében. 1915-ben azonban véget értek a korábbi szép napok, és a francia hatóságok betiltották az abszintot: egyes vélemények szerint attól tartottak, hogy mindez gyengítheti az első világháborúban küzdő csapatok harci szellemét.
Közel száz évvel később megszűnhet a tilalom: az abszint két rajongója, és lelkes előállítója, Franck Choisne és Ted Breaux - aki korábban az Egyesült Államokban oldatta fel ezen alkohol tilalmát -, ugyanis jogi küzdelmet indított, hogy az italt eredeti nevén, és receptje alapján forgalmazhassák.
Az egyiptomiak és ókori görögök által is ismert abszint eredetileg egy smaragdzöld, kesernyés ital, amelynek alkoholtartalma minimum 50%. Az abszint többféle növény kivonatát tartalmazza, amelyek között a legismertebb a fehérüröm-virág (latinul Artemisia absinthium; németül Wermutkraut, angolul wormwood) kivonata. Ez egyébként a világon az egyik legkeserűbb növényfajta - a keserűséget okozó anyaga, az abszintin 70.000-szeres hígítás után is észrevehető. A fehérüröm-virág esszenciája 40-70% tujont tartalmaz.
A két évvel ezelőtt lefolytatott vizsgálatok arra jutottak, hogy az abszint hallucinációs hatásai is igen csak megkérdőjelezhetők, és az ital semmivel sem károsabb, mint például a whisky, vagy bármely más alkoholfajta.
Choisne és Breaux most abban bíznak, hogy a francia parlamenttel a legújabb kutatási eredmények megismerésével sikerült feloldatniuk az abszint tilalmát. Emellett újabb küzdelemre is készülhetnek: Svájc ugyanis mind a név használatát, mind az ital eredetét magának követeli. Ez azonban a kampányolók szerint nem igaz: az ital ugyanis nem származhat csupán egy helyről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap