Húsz éve bontották el a berlini falat
2010. június 13. 15:09 MTI
Húsz éve, 1990. június 13-án, 29 évvel megépítése után hivatalosan is megkezdődött a Berlint kettéválasztó betonfal lebontása.
Korábban
A II. világégést követően a vesztes Németországot és fővárosát, Berlint megszállták a győztes antifasiszta koalíció csapatai. Berlinnek a nyugati szövetségesek által ellenőrzött része és a szovjet zóna között - amely az 1949-ben létrejött NDK fővárosa lett - többé-kevésbé szabad volt az átjárás, s ennek révén 1949 és 1961 között több mint 1,6 millió ember menekült a nyugati szektorba.
1961. augusztus 13-án éjjel "az NDK államhatárának biztosítása céljából" a keletnémet hadsereg és a rendőrség egységei szögesdróttal és drótakadályokkal lezárták a két Berlint elválasztó övezetet, majd két nappal később fegyveres felügyelet mellett betonelemekből álló falat kezdtek építeni. Ennek elsősorban az volt a rendeltetése, hogy meggátolja a keletnémet polgárok tömeges menekülését a nyugati városrészbe.
Az elkészültekor 155 kilométer hosszú, egész Nyugat-Berlint körülvevő betonfal-rendszer vonalán 300 figyelőtornyot és 43 földalatti bunkert emeltek. A határövezet 50-100 méter szélességben tiltott zóna volt mindenki számára, megközelíthetetlenségét az állig felfegyverzett határőrökön kívül kutyák futtatására szolgáló sáv, vizesárok-rendszer és külön gépkocsiút biztosította. A két városrész közötti 80 átkelőhely közül csak 12 maradt nyitva, elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is, csak a friedrichstrassei megálló működött tovább, ahol határállomást rendeztek be.
Az 1961-es határlezárás sokkolta a berlinieket: családok szakadtak szét, ezrek nem tudtak eljutni munkahelyükre vagy rokonaikhoz. A 70-es évek elején Willy Brandt nyugatnémet kancellár a két német állam viszonyának javítását célzó új keleti politikája révén elérte, hogy az NDK enyhítsen a Nyugat-Berlint elszigetelő utazási korlátozásokon. A fal fennállása alatt, 1961 augusztusa és 1989 novembere között mintegy ötezer embernek sikerült az NDK-ból Nyugat-Berlinbe menekülnie, körülbelül ugyanennyit fogtak el szökés közben. A potsdami Kortárs Történeti Kutatóközpont 136, a falnál történt halálesetet tart nyilván, az utolsó halálos áldozat egy 22 éves fiatal volt, akit 1989. február 6-án lőttek agyon.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
1989 nyarától a kelet-európai változásokkal együtt az NDK-ban is mindennapossá váltak a rendszer reformját követelő tömegtüntetések, melyeknek egyik legfőbb követelése a német-német határ megnyitása és a berlini fal lebontása volt. Ebben az időszakban látványosan megugrott a szocialista német államot elhagyó állampolgárok száma, különösen, miután Magyarország 1989 augusztusában-szeptemberében megnyitotta a nyugatra vezető utat a menekülők előtt.
Az NDK-ban 1989 őszén kibontakozó tíz- és százezres megmozdulások megingatták a párt- és állami vezetést, s elvezettek a fal ledöntéséig. A népharag miatt október 18-án Erich Honecker pártfőtitkár-államfőnek távoznia kellett tisztségeiből, a megújult pártvezetés pedig radikális engedményre kényszerült. 1989. november 9-én bejelentették, hogy megnyitják a Nyugat-Berlinbe vezető átkelőket. A fallal együtt egy lélektani gát is leomlott.
A létesítmény szervezett, hivatalos bontása 1990. június 13-án indult, amikor kidöntötték a helyéről az első betonszelvényt a Bernauer Strasse és az Acker Strasse sarkán. 1990. június 22-én a négy nagyhatalom külügyminisztereinek jelenlétében ünnepélyes keretek között bontották le a leghíresebb átkelőhelyet, a sok kém- és kalandregényben, filmben szereplő Checkpoint Charlie-t. 1990. július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a belnémet határ berlini szakaszán.
A Berlin és Brandenburg határán fekvő műszaki zárat 1991 novemberére számolták fel teljesen, s ezzel végleg megszűnt a berlini fal, amely a második világháború után évtizedekig Európa megosztottságának jelképe volt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 10. A reformkor fő kérdései](/ih0Ax/label/.cut-640x400/801.jpg)
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap