Fürdőfejlesztések a török kori Budán

Az utóbbi évek régészeti kutatásainak köszönhetően újabb részletek kerültek napvilágra népszerű fürdőinkkel kapcsolatban.

Hamamok és ilidzsák

A budai termálvizes hőforrásokat évezredek óta használja a környék lakossága. Napjainkra már szinte teljesen megszűnt melegvizes tavak helyezkedtek el a Gellérthegy lábánál, és Felhévíz területén is, amelyek természetesen fürdőzésre is alkalmasak voltak. A középkorban épült fel Alhévízen (a mai Tabánban) a királyi fürdő, valamint egy közfürdőről is vannak említések. Sajnos ezeknek az épülete a mai napig nem került felszínre, pontos helyüket nem ismerjük.

Nézze meg galériánkat a fürdők feltárásáról!

A török hódítás során szélesebb körben hasznosították a termálvizeket, nagy épületeket építettek fel a források közelében. Budán négy (Rác, Rudas, Császár, Király) olyan fürdőnk is áll, melyet még a 16. században emeltek, alig 3 évtizeddel Buda oszmán kézre kerülése után. S bár a korszak török építészetére jellemző, hogy a lakóházaikra nem fordítanak nagy gondot, ezzel ellentétben a mecsetekre, fürdőkre sokat áldoztak. Ezeket az épületeket olyan körültekintéssel építették meg, hogy mai napig jól használhatóak, bár olykor már nehéz felismerni, hogy mely részek készültek a törökkorban.

A török fürdőknek két, jelentősen eltérő típusa van, alapvető felépítésük és gépészeti rendszerük lényegében  a mai napig változatlanok. Mindkét fürdőnek négy alapvető része van. A nagyméretű előcsarnok, mely egyrészt az átöltözésre szolgál, másrészt kávézó/teázó is helyet kaphat benne. Utána az ún. "átmeneti helyiség" következik, ahová már levetkőzve mehetnek a vendégek, akik a falak mellett a padlóból enyhén kiemelkedő padkákra ülhettek, és a falak melletti csorgókutakból vizet locsolgatthattak magukra vagy egymásra.

Az ezt követő "forró helyiség" falai mentén hasonló padkák és csorgókutak helyezkedtek el, közepén vagy egy medencét alakítottak ki, vagy egy nagy kiemelkedő pulpitust (ún. "köldökkő"), amelyen az embereket masszírozták. Ebből a térből nyílnak általában a magánfürdők, melyek kis, gyakran négyzet alaprajzú, kupolával fedett termek, a falak mentén ülőpadkával és csorgókutakkal. Itt végezték például a szőrtelenítést, mivel a 16-17. századi muszlim szokások szerint a férfiaknak is csak a fejükön lehetett szőr. A két típus alapvető különbségei a forró helyiségben és a gépészetben figyelhető meg.

Gyakoribb volt a "hamam" (gőzfürdő), amely nem igényel termálvizes forrást, hanem bárhol felépíthető, a fürdőben felhasznált melegvizet nagy, épített tartályban melegítik fel, és abból látják el a termekben üzemelő csorgókutakat, valamint az egész épület alatt elhelyezkedő padlófűtés-rendszert. A hamamok forró helyiségében, és egyáltalán az egész fürdőben nincs egyetlen medence sem, a falak mentén elhelyezett csorgókutakból azonban meleg és hidegvíz is folyik. A másik típus az ún. "ilidzsa", amelyet termálvizes források mellett építenek fel, annak vizét használják fel a fürdő működtetéséhez. A forrás vizét a falakba beépített kerámia vízvezetékcsövekben vezetik körbe, ebből töltik fel a medencét, illetve a falak mentén elhelyezett csorgókutakat is ebből táplálják.

A budai pasa fürdőket épít

Budán a hódoltság alatt mindkét típusba tartozó fürdőt építettetek, mára azonban csak a termálfürdők (ilidzsák) maradtak fenn. Részletes leírásukat a 16-17. századi utazóktól ismerjük (pl. Hans Derschwam - 1553, Evlia Cselebi - 1667). A nyugati utazók meglepetéssel látták ezeket a hatalmas épületeket, hiszen hasonló fürdők nem voltak jellemzőek az akkori Európában. A két legnagyobb és építészetileg is legszebb fürdő a Rudas, illetve a Császár fürdő. Mind a kettőt az a Szokollu Musztafa pasa építtette, aki a leghosszabb ideig (pontosabban 12 évig (1566-1578) volt budai pasa, és a nagyvezír unokaöccseként komoly befolyásra tehetett szert. Ma mindkét fürdőnek csak nagyjából a fele áll, impozáns előcsarnokukat elvesztették: a kupolájuk még vélhetően a visszafoglaló háborúk környékén beomlott, de falait csak a II. világháború után bontották el.

Nézze meg galériánkat a fürdők feltárásáról!

A 16-17. században a Rudas fürdőbe, törökkori nevén a "Zöld oszlopos fürdőbe" a mai Erzsébet híd irányából lépett be a vendég egy nagy, kupolás előcsarnokon keresztül, ahol át is öltözhetett, vagy akár kávézhatott, pipázhatott, majd a mai legészakibb (az Erzsébet hídhoz igen közel fekvő) terembe léphetett. A Duna felőli termébe ma is egy szép, lépcsős díszű törökkori ajtón keresztül léphetünk be. Innen a mainál lényegesen szűkebb ajtó vezetett az oszlopos, kupolás medencetérbe, ahol a török korban csak egy medence volt, mégpedig a középső. Ez a medencés terem volt a fürdő legbelső, forró helyisége, oszlopos kialakítása pedig az Oszmán Birodalomban is ritkaságszámba ment. A fürdő török nevét is adó zöld oszlop ma már nem áll, helyét csak találgathatjuk, de a falakba beépítve ma is nagy mennyiségű zöld követ (andezitet, illetve andezittufát) találhatunk.

A másik tabáni fürdő, a Rác fürdő lényegesen kisebb, ám legépebben megmaradt törökkori fürdőnk. Itt az előcsarnok, az átmeneti helyiség, a forró helyiség és a magánfürdő is áll, kisebb-nagyobb sérülésekkel. A fürdő törökkori része ma az utcáról szinte egyáltalán nem látszik, annyira körbeépítették a századok folyamán. Ennek a csigaházként növekedett épületnek a legbelső magját alkotja a hódoltság kori fürdő. Egykor egységes, nagy előcsarnokát ma 18-19. századi falak tagolják kisebb terekre, így hangulata és funkciója teljesen megváltozott. Márványpadlójának részletei azonban fennmaradtak, s talán majd láthatóak is lesznek, födéme azonban már nem áll. A dongás átmeneti helyiség hatszögű felülvilágítóival épebben őrződött meg, és a fürdő egyik egyedi megoldása is itt került felszínre: egy kis medence állt itt az oszmánok idején.

A fürdő forró helyisége lényegesen kisebb a Rudas vagy a Császár méreteinél, talán ezért is nevezték a törökkorban "Kis fürdőnek". A nyolcszög alaprajzú tér közepén helyezkedik el a medence, a falak mentén pedig padka fut körbe. A terem szép díszei az ajtóval szemközti falon elhelyezkedő falfülkék, és a padkák fölött záródó szamárhátívek. Ebből a teremből továbbhaladva lehetett a magánfürdőbe lépni, ami egy kis, négyzetes, kupával fedett terem volt. Érdekessége, hogy ebben is egy kis medencét alakítottak ki még a törökkorban. Sajnos a 19. század végén kupoláját elbontották, falait erősen visszabontották (a jelenlegi felújítás során ennek visszaépítését tervezik) A fenti két fürdő körül a 16-17. században nem park volt, hanem egy teljesen kiépült városrész, mecsetekkel, boltokkal, kutakkal, házakkal.

Hévizek a város szélén

A másik forráscsoport a város északi végében, Felhévízen található, és ehhez is fürdők kapcsolódtak a 16-17. században. Lényegesen több tavacska volt ezen a területen, ennek utolsó hírvivője a Lukács fürdővel szembeni Malomtó. A középkor és a törökkor során a fürdőzésen túl malmok működtetésére is felhasználták területet.

Nézze meg galériánkat a fürdők feltárásáról!

Buda eleste után itt épült fel a már említett Szokollu Musztafa pasa másik fürdője, melynek méretei szintén lenyűgözőek, a Császár fürdő, török nevén Veli bej fürdője. Mára sajnos csak a forró helyisége maradt fenn, annak kialakítása viszont rendkívül igényes. A nagy négyzet alaprajzú tér sarkain kisebb négyzetes, kupolával fedett magánfürdők helyezkednek el, középen pedig egy nyolcszög alaprajzú medence. A sarkokban sztalaktit díszítést találunk, a csúcsíves ajtók felett pedig lépcsős díszítést.

Ugyanennek a forráscsoportnak a vizét vezették el a városon belülre, a mai Király fürdőbe (törökkori nevén a "Kakas kapu fürdőjéhez"). Ez a fürdő a Rác fürdővel rokon méreteiben és alaprajzi kialakításában is. Az átmeneti helyiség és a forró helyiség tehát ma is zömében épségben áll mind a négy fürdőben. Padlójuk, belső berendezésük sérült, de építészeti kereteik épen állnak. A forró helyiség kupolája is ép, a hatszögletű bevilágítók a 16. századi mestereket dicsérik. Alatta a medence szintén az eredeti formát adja vissza, bár kissé szűkebb formában (a beton szerkezet alatt a legtöbb esetben még megtalálható az eredeti kőlépcsős medence).

A fürdőket a törökkorban nők is és férfiak is használták megosztva, a nap egyik részében csak a nők, a másik részében csak a férfiak. Ennek kiküszöbölésére gyakran építettek ún. ikerfürdőket, amikor két, szinte teljesen azonos fürdőt építenek egymás mellé, az egyiket folyamatosan használhatják a nők, míg a másikat a férfiak. Ilyenről tudunk pl. Pesten, a mai Piarista köz közelében, a piarista rendház alatt. Ennek a hamamnak a falait jelentősen visszabontották, de méteres álló falai, padlója máig fennmaradt. A Budán épített fürdőknek közös jellegzetessége, hogy szinte mindegyik 1575 előtt, azaz nem sokkal Buda elfoglalása után épült fel. A termálfürdőket pedig azóta gyakorlatilag folyamatosan használjuk, bővítjük, átalakítjuk, de a fürdők jellegzetességét és értékét a törökkori magjuk adja.