Újra lehet katolikus uralkodója Angliának
2008. március 28. 10:00
Több mint három évszázados törvényi tilalom után esetleg ismét lehet katolikus uralkodója Nagy-Britanniának, a brit kormány ugyanis utalást tett a diszkriminatív jogszabály felülvizsgálatára.
Korábban
Jóllehet a törvény ma már egyértelműen ütközik a megkülönböztetést tiltó brit és európai uniós jogszabályokkal, a kormányok eddig ódzkodtak attól, hogy belekezdjenek a trónutódlási jog reformjába, mert ennek rendkívül összetett járulékos kihatásai lennének.
Lehetséges örökös: Peter Phillips (középen) |
A trónutódlási törvényt azonban az utóbbi években egyre több képviselő és egyházi személyiség támadja diszkriminatív jellege miatt, és az ügy előkerült az alkotmányos berendezkedés reformjáról jelenleg folyó alsóházi vitában is. A kérdést egy katolikus skót munkáspárti képviselő vetette fel, és Jack Straw igazságügy-miniszter válaszában kijelentette: a kormány "egyértelműen kész fontolóra venni" a törvény sorsát. Straw elismerte, hogy a jogszabály sokak szemében "ósdinak" tűnhet.
Konkrét tervek a törvény eltörlésére azonban nincsenek, és az egyelőre érvényben maradó tilalom közvetlenül érinti például II. Erzsébet királynő legidősebb unokáját is. Peter Phillips, Anna hercegnőnek, az uralkodó leányának 30 éves fia ugyanis egy katolikus kanadai hölgynek esküszik örök hűséget a tervek szerint májusban, és ehhez - jóllehet csak a tizenegyedik a trónutódlási sorrendben, vagyis sok esélye nincs a korona viselésére - hivatalosan le kellene mondania trónigényéről.
A csütörtöki The Daily Telegraph által idézett jogi szakértők szerint Phillipsnek módjában állna a törvény megsemmisítése: csak annyit kellene tennie, hogy bírósághoz fordul emberi jogai megsértése címén, és "szinte biztos, hogy nyerne".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap