Titokzatos nő a Da Vinci-freskón
2007. augusztus 1. 12:00
Egy új elmélet szerint az Utolsó vacsora című festményen egy gyereket tartó, korábban alig észrevehető nő is látható. Bár mindez egyesek szerint csak koholmány, mások már a Da Vinci-kód megismétlődését jósolják.
Korábban
A figura akkor válik láthatóvá, amikor a 15. századi falfestményt összehasonlítjuk annak tükörképével. Slavisa Pesci, egy amatőr olasz kutató szerint az így kapott kép egy olyan nőt rejt, aki valószínűleg egy gyereket tart a kezében. A szkeptikusabb megfigyelők szerint azonban a kettős kép nagyon elmosódott és emiatt szinte mindent bele lehet magyarázni.
Pesci "felfedezését" a múlt héten tette közzé, ám arról nem nyilatkozott, hogy ki lehet a titokzatos gyerek. Az összeesküvés-elméletekkel foglalkozó internetes fórumok persze hamar kimutatták a párhuzamot a Da Vinci-kóddal, és ezt támasztja alá az is, hogy Pesci szerint a képen Jézus előtt egy arany serleg is látható, amely két, az asztalnál ülő tanítványt lovagként mutat be.
A világ egyik leghíresebb festményének számító Utolsó vacsorán a Pesci által nőként azonosított alakot eddig Fülöpként tartották nyilván. A szintén a képet felhasználó Da Vinci-kód központi elmélete szerint pedig Krisztus jobbján valójában Mária Magdolna ült, és nem János, ahogy azt a kutatók gondolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.