Hazatért a hatszáz éves tongai hercegnő
2006. június 1. 13:45
Hawaii nyolcvanöt év után adta vissza Tongának az egykori uralkodóház hercegnőjének több mint hatszáz éves földi maradványait. A királyi sarj testén kívül további húsz ember holtteste térhetett haza.
Korábban
Fatafehi hercegnő és a másik húsz emberi maradvány teste felfedezésük óta, nyolcvanöt éve gyarapította a hawaii Bishop Múzeum kollekcióját. A múzeum kezdeményezésére 1920-1921 között nagyszabású kutatás zajlott le a polinéz szigetvilágban, s ennek részeként Tongán is, hogy megfejtsék a származásukra vonatkozó addig megoldatlan rejtélyt. A Bayard Dominick-expedícióban kiemelt szerepet kaptak a régészek, antropológusok és étrendkutatók; utóbbiak az egyes ásatási helyszíneken fellelhető ételmaradványokból próbáltak következtetéseket levonni. A Tongára érkező szakemberek engedélyt kaptak két ismert, de rég elfeledett sírhely vizsgálatára is, amelyek közül az egyikben megtalálták a csendes-óceáni állam több száz évvel ezelőtt hatalmon lévő dinasztiájának egyik tagját, Fatafehit. Ugyanezen a területen találtak rá a most hazatért másik húsz holttestre is - ismertette a tényeket a The Washington Post.
Az expedíció végén a tongai leletek a megbízó intézménybe kerültek és ott tanulmányozták, majd katalogizálták azokat, bár kiállítási tárgy sose lett belőlük. Most, évtizedek elteltével a múzeum kulturális gyűjteményének menedzsere, a szintén tongai születésű Maile Drake "nagyszerű és igazságos" döntésnek ítélte a testek hazaszállíttatását.
A Tongai Királyság formálisan 1875 óta létezik. Mai nevét Cook kapitánytól kapta 1773-ban, magyarul Barátságos-szigeteket jelent. A több kis szigetből álló országban 1799-ben polgárháború tört ki, melynek sok évtizeddel később a lázongó szigetek egyesítése és Taufahau, uralkodói nevén I. George Tobuo hatalomra jutása vetett véget. Utódja 1900-ban aláírta Nagy-Britanniával az egyezményt, melynek értelmében a királyság brit protektorátus alá került. A második világháború alatt Tonga a szövetségesek oldalára állt. Ma is a Brit Nemzetközösség tagja, ám azon belül 1970. június 4. óta teljes függetlenséget élvez.
Ismerje meg Tonga női uralkodóit!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap