A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH
2024. május 21. 20:20 MTI
73 éve, 1951. május 21-én kezdődtek meg a kitelepítések Budapesten. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, őket pedig kényszerlakhelyre költöztették, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük.
Korábban
„Éleződő osztályharc”
Az éleződő osztályharc elméletét az 1948-as kommunista hatalomátvétel után Magyarországon is alkalmazták. A Sztálin által megfogalmazott teória azzal magyarázta az egyre alacsonyabb életszínvonalat és a fokozódó terrort, hogy a szétzúzott kizsákmányoló osztályok maradványai a szocialista építőmunka sikerei láttán egyre elkeseredettebb ellenállást tanúsítanak, ezért végezni kell velük.
Az állampárt mindenható vezetőjének, Rákosi Mátyásnak az instrukciói így szóltak: „...ha bajok vannak, lehetetlen, hogy ne legyen benne az ellenség keze... kicsit mélyebben vágjuk ki az üszkös részt inkább, mint hogy benne maradjon a méreganyag..., ahol a fát vágják, ott a forgács is hullik.”
Az ellenség listájára igen könnyű volt felkerülni, ide számítottak az arisztokraták, a gyárosok, a kispolgárok, a kulákok, a közép- és gazdagparasztok, az „ingadozó” középparasztok, a gyanús értelmiségiek, a „klerikális reakció” képviselői, a munkát kerülő lumpenproletárok, a trockisták, a titóisták, a kozmopoliták, a nacionalisták, a béketábor ellenségei, a munkásosztályt eláruló „álfasiszta” szociáldemokraták és így tovább.
Pártelit a Rákosi-korszakban (Fortepan / Fortepan)
Az első tömeges magyarországi kitelepítés 1950. június 22-éről 23-ára virradó éjjel kezdődött, a déli határsávból deportálták a hortobágyi pusztába az „osztályidegen elemeket”. Az ÁVH által irányított műveletet a legnagyobb titoktartás és szervezettség jellemezte.
A végrehajtó szervek válogatás nélkül deportáltak egész családokat, sokszor az éjszaka közepén, csak néhány percet, esetleg órát hagyva a készülődésre.
Budapesten 1951-ben kezdődött meg a kitelepítési akció, arra hivatkozva, hogy a fővárosban kevés a lakás. A döntést május 5-én szűk körű bizottság hozta meg, amelynek Rákosi Mátyás, Gerő Ernő államminiszter, az Államvédelmi Hatóságot (ÁVH) vezető Péter Gábor és Házi Árpád belügyminiszter volt a tagja.
Az intézkedés lényegében deportálás volt, mert az 1939. évi honvédelmi törvényhez kiadott két rendeletre alapozták, amelyek lehetővé tették, hogy azokat, akiknek jelenléte a közrend, közbiztonság vagy fontos állami érdek szempontjából káros az ország bizonyos területein, a rendőrhatóság kitiltsa, és az ország más helyén őrizet alá helyezze. (Annak idején e rendeletek alapján hurcolták el a magyarországi zsidókat.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie tegnap
- Margaret Thatcher az Egyesült Királyság élén tegnap
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard tegnap
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna tegnap
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit tegnap
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás tegnap
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor tegnap
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó 2024.12.02.