A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr
2024. május 21. 09:50 MTI
108 éve, 1916. május 21-én halt meg Görgei (Görgey) Artúr honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc és a magyar hadtörténelem kimagasló hadvezére. Megítélése ma is vitákat gerjeszt, sokan szemében a hős, míg másoknak az áruló képét testesíti meg.
Korábban
Katonából tudós, majd ismét katona
Görgői és toporci Görgey Artúr 1818. január 30-án Toporcon (ma Toporec, Szlovákia) született Szepes vármegye egyik legrégibb nemesi családjának sarjaként. Tanár szeretett volna lenni, apja mégis a katonatiszti pályára kényszerítette. 1837-ben hadnagy lett a magyar nemesi testőrségnél, majd 1842-ben a Nádor-huszárezred főhadnagya.
A szolgálatot apja halála után otthagyta, s régi vágyának engedve Prágába ment vegyészhallgatónak. Éhezve-fázva is komoly tudományos munkát végzett: megoldotta a zsírsavak homológ elválasztását, fölfedezte a laurilsavat, és több folyóiratban is megjelent a kókuszdió olajának zsírsavairól írott dolgozata.
A forradalom kitörése után hiába pályázott a Műegyetem kémiai tanszékére, ezért a független felelős kormánynak ajánlotta fel szolgálatait, nevéből ekkor hagyta el a nemesi y-t. (Nevét ma mindkét formában írják, ő maga élete végéig következetesen a Görgei formát használta.)
Júniusban századosi rangban belépett az alakuló honvédseregbe, nemsokára már őrnagyként szervezte Szolnokon a nemzetőrséget. Jelačić horvát bán betörése után a Csepel-szigetre rendelték az al-dunai népfelkelés parancsnokaként.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Neve a pákozdi csata előestéjén lett országosan ismert, amikor a Jelačić megbízásából az osztrákokhoz igyekvő Zichy Ödön grófot rögtönítélő bíróság elé állítatta, és hazaárulóként felakasztatta. A csata után neki volt köszönhető, hogy Jelačić tartalék hadosztálya Ozoránál fegyverletételre kényszerült.
A fiatal tisztre Kossuth is felfigyelt, tábornokká léptette elő, és az osztrák határon táborozó magyar sereg előőrsét bízta rá. Görgei részt vett a schwechati csatában, ennek elvesztése után november 1-jén a fel-dunai hadsereg parancsnoka lett.
Görgei Artúr Barabás Miklós festményén
A demoralizált sereget néhány hét alatt „összerázta”, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, mindig higgadt maradt, számtalanszor mutatott példát személyes bátorságával. Windisch-Grätz herceg a szabadságharc eltiprására érkező, túlerőben lévő csapatai elől azonban kénytelen volt visszavonulni.
Amikor a kormány 1848 decemberének utolsó napjaiban a védhetetlen Pest-Budáról Debrecenbe költözött, Görgei – hogy maga felé terelje az osztrák erőket – alig 16 ezer emberével Vác felé hátrált.
Itt adta ki 1849. január 5-én proklamációját, amelyben leszögezte: a fel-dunai hadtest harcát az április törvények védelmében folytatja minden külső ellenség ellen, ugyanakkor gyakorlatilag kivonta magát a Honvédelmi Bizottmány közvetlen rendelkezése alól, kiváltva Kossuth bizalmatlanságát.
Görgei, nyomában az osztrák fősereggel, az északi bányavárosok felé indult, hogy üldözőit elvonja a Tiszától, ahol már folyt az új honvédsereg kialakítása. Szüntelen harcok közepette eljutott a Szepességbe, innen február elején a Branyiszkói-hágón áttörve a Felső-Tiszánál egyesült a többi magyar sereggel.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Múlt-kor magazin 2022/tél](/ih0Ax/label/.cut-640x400/844.jpg)
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/dc9fde7b3a63f20a154fca518c20e6ae.jpg)