Szocreál építészet a Kulturális Örökség Napjain
2006. június 2. 13:45
A magyarországi szocreál építészet a témája az idén szeptemberben is megrendezendő Kulturális Örökség Napjai című rendezvénysorozatnak.
Korábban
`A program célja az, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsuk az épületek értékeire, azokéra is, amelyek máskor részlegesen, időlegesen, illetve csak a társadalom egyes rétegei által látogathatók, esetleg zárva vannak` - áll a KÖH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatósága közleményében. A megnyitandó épületeknek, helyszíneknek nem kell feltétlenül védett (mű)emlékeknek lenniük, korukra, funkciójukra nézve sincs semmilyen követelmény, de természetesen nagyobb számú érdeklődőt vonzanak akkor, ha sajátos esztétikai vagy jelentős történeti értékük van.
A látogatás élményét fokozhatja az épületekben, helyszíneken folyó tevékenység, valamint az ott található művészi alkotások, bútorok és eszközök, esetleg a különleges épületszerkezetek, díszes homlokzatok, védett fák, növények megismerése is. Érdemes a helyszíneken, és a megtervezett útvonalon vezetést tartani, vezetőként pedig szakembereket vagy olyan önkénteseket bevonni, akik az adott helyet jól ismerik. Sokan vannak, akik szívesen megosztják tudásukat másokkal - például a több idővel és tapasztalattal rendelkező nyugdíjasok, de érdemes bevonni az újdonságokra szívesen vállalkozó fiatalokat, diákokat is.
A rendezvénysorozat témája idén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának megünnepléséhez kapcsolódik.
A hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett esemény során országszerte sok száz épület és helyszín kapuja nyílik meg a látogatók előtt - írták. Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg az örökségi napokat.
A KÖH június 30-ig várja a helyszínek jelentkezését. A megnyitandó épületeknek, helyszíneknek nem kell feltétlenül védett (mű)emlékeknek lenniük, korukra, funkciójukra nézve sincs semmilyen követelmény, de természetesen nagyobb számú érdeklődőt vonzanak akkor, ha sajátos esztétikai vagy jelentős történeti értékük van - olvasható a közlésben.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.