Nyilvánosságra hozzák az első emberi géntérképet
2004. szeptember 13. 12:06
2001. február 12-én a Science és a Nature magazin is nyilvánosságra hozta az emberi genóm - az emberi lény molekuláris tervrajza - első olvasatának két, csaknem azonos változatát. Ekkor a világ két vezető tudományos folyóirata két különböző amerikai cég alkotta emberi géntérképet közölt. A Science a Celera Genomics-ét, a Nature a Human Genome Project-ét. Az emberi genóm annak a több mint 3 milliárd bázisnak a sorrendje, amely a sejtmagban lévő dezoxiribonukleinsav (DNS) `létrafokait` alkotja. A géntérkép felfedezése az orvostudomány forradalmát jelenti, ugyanis segítségével lehetőség nyílhat a jövőben bizonyos súlyos betegségek korai megelőzésére is. A géntérképpel lehetővé válik annak felismerése, hogy egy tulajdonságért melyik gén vagy géncsoport felelős, s az úgynevezett csip-diagnosztikával minden egyes ember géntérképe meghatározható lesz. Az emberi géntérkép mintegy 28 000-36 000 gént tartalmaz. A génállomány nagysága azt valószínűsíti, hogy az egyes gének több funkcióval rendelkeznek, azaz szinte kizárható az a feltételezés hogy a gének mechanikusan egy-egy betegséggel lennének közvetlen összefüggésben. Ez a következtetés megsemmisíti a jó és rossz génekről szóló orvosi, s egyúttal szociológiai, büntetőjogi és filozofikus megközelítést is, és alapjaiban rendíti meg a genetika mindenhatóságát tételező, mindent a génállományra hárító tudományos determinista elméletet.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap