Jól ismerte a hazai börtönöket Sztálin legjobb magyar tanítványa
2007. március 9. 15:00
1892. március 9-én született a ma Szerbiához tartozó, vajdasági Adán Rákosi Mátyás kommunista politikus, egykori kommunista pártvezető.
Korábban
Sztálin legjobb magyar tanítványa
1892. március 9-én született Rosenfeld Mátyás néven a bácskai Adán (Vajdaság-Szerbia), tizenkét gyerekes zsidó kereskedőcsaládban. Sopronban járt elemi, Szegeden középiskolába, 1912-ben végzett a budapesti Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán, ekkor már több nyelven beszélt. (A Rákosi nevet 1904-től viselte.) 1910-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba, 1911-ben a Galilei Kör titkára lett, majd ösztöndíjasként Hamburgban és Londonban dolgozott. A világháború kitörésekor behívták, 1915-ben orosz fogságba esett, a távol-keleti fogolytáborból 1918-ban megszökött, majd Pétervárott az internacionalista mozgalomban működött. Az év végén hazajött, egyik alapítója lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. 1919 februárjában a többi vezetővel együtt lefogták.
Egy életút képekben: 1910, 1921, 1930 |
1924-től Magyarországon szervezte az illegális pártot, de lebukott, s 1925-ös perében lázadás vádjával nyolc és fél évre, majd tíz év múlva a kommün alatti tevékenységéért életfogytiglanra ítélték. A nemzetközi tiltakozások révén a legismertebb magyar kommunista lett, és 1940-ben az Oroszország által 1849-ben zsákmányolt zászlók ellenében kiengedték Moszkvába. Ott a magyar párt vezetője, a Kossuth rádió munkatársa lett, s feleségül vette a jakut nemzetiségű Fenya Kornyilovát.
Szuszlov, Rákosi és Vorosilov a dísztribünön, |
1947-től "szocialista fordulatot" hajtott végre, összeesküvéssel vádolta és lemondásra kényszerítette a Svájcban pihenő Nagy Ferenc kormányfőt. Pártja 1947-ben a kékcédulás választási csalással a legtöbb szavazatot (22 százalékot) kapta, ezután tovább folytatódott a képviseleti rendszer szétverése, az ellenfelek kiszorítása. 1948-ban beolvasztotta pártjába a szociáldemokratákat, Magyar Dolgozók Pártja néven létrejött az állampárt. Rákosi példátlan személyi kultusza során Sztálin legjobb magyar tanítványának címezte magát. A jugoszláv-szovjet vitában Tito ellen lépett fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap